Az Európa Könyvkiadó friss-ropogós kínálatában nagy történetekkel, ismert nevekkel, kemény témákkal találkozhatunk. Expedíció, identitás, történelem, trauma - mindenből jut egy kötetnyi.
Sztárokkal tűzdelt zenés rádiószínház indul a Park FM-en

Új, saját gyártású zenés rádiószínház-sorozatot indít a Park FM március 19-től. A Vajon mi marad, ha leesik a hó? - Töredékek a Vajonasnow zenekar életéből című hangjáték hetente jelentkezik, és egy fiktív zenekar történetén keresztül mutatja meg, mit tesz a hirtelen jött siker a barátságokkal, az alkotással és az emberi viszonyokkal.
A sorozat erős szereplőgárdával dolgozik: többek között Jordán Adél, Szabó Győző, Fekete Giorgio, Vitáris Iván, valamint Cserihanna és Sisi is hallható benne, cameo szerepekben pedig ismert zenészek - például Beton.Hofi és Pajor Tamás - tűnnek fel.
A történet középpontjában a Vajonasnow áll, amely a berobbanás küszöbén készül első országos turnéjára. A növekvő rajongótáborral együtt nő a nyomás is, majd egy váratlan tragédia alapjaiban rendezi át a zenekar működését. A sorozat azt a pontot vizsgálja, amikor az egyéni ambíciók felülírják a közösséget.
A hangjáték formailag is kísérletező: próza, zene és hangeffektek keverékéből épül fel, egy podcaster szemszögéből követve a zenekart backstage-ben, turnébuszban és próbateremben.
A szöveget Zsigó Anna írta, a projekt Vajdai Vilmos koncepciója alapján készült. A főcímdal - Minden szinten szinte minden rock 'n roll - szintén a Park FM-en debütál.
Az epizódok csütörtökönként 19 órától hallhatók, ismétlés hétfőnként lesz.
Szereplők:
Szák Eliza, újságíró, youtuber - Jordán Adél,
Viktor, frontember - Szabó Győző,
Viri, dobos - Szabó Veronika
Szonja, énekes - Cseri Hanna,
Váncsa, basszusgitáros - Vitáris Iván,
Gyula, gitáros, énekes,
wannabe frontember - Fekete Giorgio,
Dina, billentyűs, énekes - Kollár Dea,
Csí, "az elektronikus" - Csizmás András,
Pí, menedzser, vegyészmérnök - Kárpáti Pál.
Dohánybolti eladó, ápolónő, Gyula édesanyja - Sisi,
Piló, sofőr - Héra Barnabás,
Road - Bongor,
Egy részeg fazon - Vajdai Vilmos,
Hangosító - Beton.Hofi,
Egy sztár - Pajor Tamás.
A felvételt Kulcsár Péter és Kenéz Kolos készítette.
Hangutómuka: Kulcsár Péter,
Zeneszerző: Kun Bálint,
További zenék: Kjartan Abel, Victor Natas, Vajdai Vilmos,
Főcímdal: Csizmás András és Vitáris Iván,
Szöveg: Peer Krisztián,
A rendező munkatársa: Dulovics Zóra,
Dramaturg: Zsigó Anna,
Konzulens: Turai Tamás,
Művészegyeztetők: Kékesi Miklós, Szepesi Mátyás,
Produkciós vezető: Kazimir Annamari,
Kreatív arculat: New Void, Kiss-Benedek Kristóf.
A rádiójáték a Táp Színház azonos című előadása nyomán készült.
Rendező: Vajdai Vilmos
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Biczó Andrea
A Madách Színház március végén ismét műsorra tűzi az Én, József Attila című musicalt - rövid időre, összesen hét előadás erejéig.
Közzétette a hazai hangfelvételpiac digitális és fizikai értékesítésének 2025-ös statisztikáit a MAHASZ (Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége. Ezzel egy időben a zeneipar nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - is publikálta jelentését az elmúlt év...




