ByeAlex új megjelenése, a van1szektám továbbra is hozza azt a sajátos stílust, amit valószínűleg más előadótól nem tudnék befogadni. Tőle azonban olyannyira szeretem, hogy az eltelt közel 10 év során, mióta követem Alex zenei munkásságát, alig akadt olyan száma, közreműködése, projektje, amelyet ne éreztem, ne kedveltem volna az első pillanattól kezdve.
Hű olvasóimnak nem okozok meglepetést, elfogult leszek ezzel a friss-ropogós anyaggal is. Az öt dalos kislemez zeneileg valóban sokszínű (köszönhető ez Somogyvári Daninak is), érezhető rajta a folyamatos megújulás, a kísérletező hangszerelés. Hangulatában nosztalgikus, szövegileg hatásos, erős, főhősünk időnként pofátlanul költői sorokkal, máskor pedig már-már provokatív gondolatokkal tör előre.
Az EP a rock, metálos jellegű tesla-val indul, ami nem csak koncerteken nyújthat komoly zúzdát, de lemez/zenehallgatás során is képes felrázni az embert. Kiemelten imádom benne a gitárt. Őrület!
A tesla-t követi a lassabb, melankolikus priluki olyan témákkal, mint az ukrán cigi, a fiatal lányok, az egykori gyerek-, tini-, fiatal felnőttkor a mezítlábas nyarakkal, a kapukon való kiszökéssekkel, a szaladó évekkel. Ez a dal számomra nagy segítség abban, hogy még jobban megéljem a jelent, az élményeket, a behatásokat, amik érnek.
Erre a flow-ra dob rá még egy lapáttal a harmadik szerzeményként érkező egyetlen feat, a filo oldalán megalkotott unoma. Röviden tömören: lelkünk egyik legveszélyesebb gyilkosa az unalom, főleg akkor van baj, ha az ember már magát is unja.
A negyedik track a miérthiszimindenki?, ami remek görbetükör mindenki (ismétlem: min-den-ki) számára. Alex fókuszában ezúttal a kapcsolatok, az önismeret, egymás kritizálása, valamint az áll, hogy időnként azt bántjuk meg, akit igazán (vagy a legjobban) szeretünk. Tovább színezik még a szerzeményt a különböző kommentek is, amelyekben az előadót savazzák a szerzők, és például szerfogyasztóként jellemzik, csak mert van bátorsága másnak, különcnek, egyéniségnek lenni.
Az EP a legmeghatóbb, a leginkább szívhez szóló számmal, a diófa-val zárul, amelyben Alex elsősorban nagymamájához szól. Nehéz lenne egyetlen kedvencet választanom erről a munkáról, de az biztos, hogy jelenleg alapjaiban határozza meg napjaim gondolatiságát elvesztett nagymamám hiánya, így talán ez az a dal, ami a legjobban megérintett, a bőrőm alá kúszott. A szerzemény nagy fűszere, hogy hallgatása során olyan érzésem támad, mintha Alex a naplójából olvasna fel nekünk, olyan emlékekkel, mint az első szerelmek, a szülei munkájának elvesztése, a gyökerei, ugyanakkor egyes sorok szerenádként értelmezhetőek a közönség irányába.
Igényes, változatos zenei anyag lett a van1szektám, ami tökéletes folytatása ByeAlex tavaly megjelent egy se sláger, zekő kislemezeinek. Szeretem, hogy akadnak visszatérő témák, vagy olyan elemek, mint az előadó "olyat mondok" ismertetőjegye. A van1szektám egy újabb bizonyíték arra, hogy tökéletesen megfér
egymás mellett a keserédes múltidézés és a jelenre való reflektálás.
értékelés: 6/6
írta: Hatos Niki
Ma délelőtt a Pesti Színházban jártam fotóspróbán, ahol az Igazából komédia - robotika című előadás készül bemutatójára. A darab különleges, szatirikus jövőképet fest: egy olyan világot, ahol a szappanoperákat már nem emberek, hanem mesterséges intelligenciák írják, a szerepeket pedig a kifejezetten erre tervezett androidok, az "aktoidok" játsszák....
Ma fotóspróbán jártam a Vígszínházban, ahol a héten bemutatásra kerülő Ismeretlen táj című előadásba nyerhettem bepillantást. Már az első percekben érezhető volt, hogy egy különleges, mélyen rétegzett, érzelmileg alaposan befűtött produkció ez.
Capri szigetén minden vibrál: a napfény, a tenger, a pletykák. Katy Hays Viperák írása pontosan ebben a káprázatos mediterrán ragyogásban helyez el egy hatalmas árnyékot: a Lingate család múltját. A felszínen luxus, elegancia csillog, de a vakító fehér falak mögött valami sötétség kúszik.
