Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a Madame Tussauds Budapestben

2025.11.10

A Madame Tussauds Budapest megerősítette, hogy a magyar válogatott kapitánya és a Liverpool sztárja, Szoboszlai Dominik saját viaszfigurát kap, amelyet november 19-től láthat a közönség a Dorottya utcai attrakcióban.

Szoboszlai kétszer is ellátogatott a Madame Tussauds műhelyébe, ahol órákon át dolgoztak a tökéletes másán - több száz fotó és precíz fizikai mérések alapján.

A 23 éves játékos a budapesti tárlaton igazi ikonok társaságába kerül, ott van mellette Puskás Ferenc, Papp László, Hosszú Katinka, valamint a nemzetközi sportlegendák közül Usain Bolt, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo is.

A Madame Tussauds Budapest jelenleg több mint 60 viaszfigurával várja a látogatókat - világsztárokat, politikusokat és magyar legendákat egyaránt. Szoboszlai érkezése egyfajta újabb mérföldkő a magyar futball globális elismertségében is.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Kordos Szabolcs

Ahogy minden évben, úgy idén sem maradt el az a bizonyos lista. Az a válogatás, amelybe azok a dalok kerültek bele, amelyek az elmúlt hónapok során igazán mély nyomot hagytak bennem. Ezek a számok nem feltétlenül voltak a legnagyobb slágerek, sokkal inkább azok a szerzemények, amelyek érzelmileg, művészetileg vagy emberileg telibe találtak. Olyan...

A zene nem csak háttér. Iránytű. Egy társ, aki kérdez, tükröt tart, néha szétkap, máskor összerak. Az idei évben ezek voltak azok a hazai megjelenések, amelyek igazán velem maradtak.

A karácsony, az ünnepek hangulata nemcsak az illatokkal és a fényekkel fokozódik, hanem a zenékkel is. Éppen ezért állítottam össze egy olyan dalokat tartalmazó lejátszási listát, amelyben a modernebb számok, feldolgozások is helyet kapnak. Ez a lista ideális háttér lehet a készülődéshez, a családi összejövetelekhez vagy akár egy nyugodt téli...