Újabb fontos állomáshoz érkezett a tavaly újjáalakult Erkel Színház: alig négy hónappal a szeptember 19-i nyitóelőadásuk után, január 16-án köszöntötték a színház 100 000. látogatóját.
Szívhez szóló dallal jelentkezik Becca

Becca új száma, a Fellegvár egy olyan érzelmi térkép, amely a Házasság első látásra legemlékezetesebb pillanataiból született. A dalhoz készült videóklipben az énekesnő a természetet hívja segítségül, hogy képekben mesélje el a hat hét alatt átélt érzelmi hullámvasútját.
A műsor fináléjának közeledtével Becca és televíziós férje, Horváth Zsolt közösen írt zenét, és a többiek előtt mutatták be a kész dalt. A végső hangzásban Adeno produceri munkája érezhető, de a fókusz továbbra is Becca hangján és a szöveg intimitásán van. A Fellegvár az érzelmekre épít: Becca szándékosan kerüli a túlzott producereffekteket, hogy a dal önmagában meséljen.
"Nemrég mentem férjhez - első látásra - és abban bíztunk, hogy a közös alkotás segít megtalálni a közös hangot. Akik látták a műsort, tudják, hogy ez a történet nem egy happy enddel zárult. Emiatt a dal sem lett vidám vagy bulis hangulatú - sokkal inkább egy lírai, balladás hangvételű szám, amiben végig ott vannak a magasságok és mélységek, amiket a műsor alatt átéltem" - meséli Becca.
"A természetes ösztön, a szeretet és a tisztelet vezérelt, ezért úgy döntöttem, hogy a négy elem - a föld, a víz, a levegő és a tűz - segítségével fejezem ki mindazt, amit átéltem" - mondja az énekesnő.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Békési-Fehér Emma
Meghallgattam! Sztorik, szellemek, tanulságok uralják Janet Gruber Hol vannak a lányok kislemezét
Az elmúlt három hetem borzalmasan nehéz volt, meg kellett élnem apai nagypapám életvégét, aki a napokban nagy fájdalmamra itt hagyott. Amióta beütött a krízis, egyáltalán nem hallgattam zenét, három héten át csak a csendre vágytam. Aztán tegnap jött a hír, hogy megjelent Janet Gruber Hol vannak a lányok? című kislemeze, ami végre felébresztette a...
A NOX új dala, a Kiválasztott számomra ismét arra világít rá, Péter-Szabó Szilvi a nőiesség, a belső minőség, a spirituális és az érzelmi erőforrás megtestesítője. Mindez egy letisztult, ugyanakkor rétegzett dal formájában ölt testet, amely méltó módon folytatja a NOX mitikus ihletésű zenei világát.




