Színháztermek színpadán bizonyít a Margaret Island

2025.02.05

Bensőséges hangulatban indul turnéra az immáron több mint tíz esztendős Margaret Island.  Az alapító tagok (Lábas Viki, Füstös Bálint, Törőcsik Kristóf) vidéki színháztermek színpadán várják rajongóikat. Nem is akárhogy, ugyanis olyan hangszereket is kézbe fognak mindhárman, amelyeken eddig nem játszottak még közönség előtt, így Bálint zongorán, Kristóf mandolinon, Viki pedig Gitáron mutatkozik be.

"Megpróbáljuk a saját valóságunkba beszippantva, a törékenységünket vállalva elrepíteni a közönségünket egy olyan világba, ahol kisebb a tér és ezáltal kiemelten odafigyelünk egymásra: beengedjük Bálint szobájába a nézőket, ahol minden elkezdődött, és ahol rengeteg dalunk született" – meséli Lábas Viki.

"Mindannyian többféle hangszeren játszunk, leginkább amiatt, hogy az ötleteinket minél színesebben ki tudjuk próbálni az alkotói folyamatok alatt. Most pedig egy nagy játszótérré válik számunkra a színpad: ezeken az estéken ugyanis felvisszük magunkkal szinte a teljes hangszerparkunkat is" – árulja el Füstös Bálint.

"Tíz év alatt rengeteg módon próbáltuk már újraértelmezni a dalainkat, de ennyire izgalmasan és csupán hármunk kreatív energiáira támaszkodva még sosem játszottuk el őket. Reméljük, hogy nemcsak nekünk, hanem az érdeklődők számára is kalandos és bensőséges utazás lesz Margaret-életmű áttekintése" – tette hozzá Törőcsik Kristóf.

A Minden képzeletünk turné állomásai:

  • 03.13. Győr, Vaskakas Bábszínház
  • 03.14. Veszprém, Hangvilla
  • 03.22. Gödöllő, Művészetek Háza
  • 04.23. Pécs, Kodály Központ
  • 04.25. Tatabánya, A Vértes Agorája
  • 04.26. Kecskemét, Hírös Agóra

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Varga Zsófia

Ilyen még nem volt: Ember Márk, az ország egyik legnépszerűbb színésze, az Erkel Színház A trón című előadásának főszereplője személyesen hívta fel az előadásra jegyet váltott nézőket, hogy egy fontos változásról tájékoztassa őket.

A Stressz középpontjában az életben állandónak tűnő szorongás áll, amelyet a felelősség növekedése, a folyamatos elvárások és a külvilág egyre hangosabb zaja erősít fel. Az energikus, tempós, mégis vészjósló alapú szerzemény Somogyvári Dániel és Tembo munkája. A videót Rádli Bence rendezte.

A zenekar jövőre is folytatja a 2026-ban már negyedik éve futó, rekord-döntögető M72 elnevezésű világkörüli turnéját, amely 16 koncerttel érkezik Európába és az Egyesült Királyságba. Budapest egyike annak a 4 városnak, ahol két este is hallhatjuk a bandát, két különböző setlisttel és más-más előzenekarokkal, június 11-én és 13-án.