Újabb nemzetközi együttműködésben vesz részt Szebényi Dániel, a magyar zenész közreműködik az indiai basszusgitáros Mohini Dey hamarosan megjelenő szólóalbumán, azon a dalon is, amelyen Willow Smith énekel.
Szimfonikus nagykoncertre készül ByeAlex és a Slepp

ByeAlex februárban adta ki öt dalos van1szektám kislemezét, ami zeneileg sokszínű (köszönhető ez Somogyvári Daninak is), hangulatában nosztalgikus, szövegileg hatásos, erős, hiszen főhősünk időnként pofátlanul költői sorokkal, máskor pedig már-már provokatív gondolatokkal tör előre.
A Csillag Születik elsőként bejelentett zsűritagja azóta az Erkelben adott symphonic koncertje anyagait szállította le, majd májusban megérkezett a vodkashot track. Alex munkásságában mindig érezhető a folyamatos megújulás, a kísérletező hangszerelés, nincs ez másként most sem. A vodkashot gyors, izgalmas lüktetésű dal, amelyben megjelenik az előadótól már jól megszokott őszinte, szókimondó szövegvilág a külvilágra és a belső folyamatokra egyaránt reagáló sorokkal.
Alex a koncertjei során is szereti emelni a tétet, 2024-es telt házas Aréna-koncertje és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadás után február 7-én, szombaton bandájával karöltve visszatér az Arénába. Ezúttal akusztikus hangszereléssel, egyedi vizuállal szállítják le a produkció dalait. A show 20:00-kor startol el, jegyek a broadway hálózatában érhetőek el.
szerző: Hatos Niki
Megjelent Gently da Spittah új száma, a Levegő, amely a hamarosan érkező MegPestesült álom című album első előfutára. A dal középpontjában az önvizsgálat, a létezés terhei és a függőségek különböző formái állnak.
Nagy öröm számomra minden olyan produkció, amelyek női alkotók kreatív összefogására épülnek. Így van ez az Éden-nel is, amelyben Metzker Viki, Miss Mood és Nagy Bogi közösen dolgoztak a dalon, a szövegen.





