A Thália Színház Télikertje szeptember 26-án különleges bemutatóval indította el a 2025/26-os évadot, amely a Rejtélyek Évada címet viseli. A londoni West Enden már sikert aratott, Magyarországon azonban most először látható Fénytörés Valló Péter rendezésében került színre.
Szarkazmussal fűtött szingli himnusszal jelentkezik Hárs Barna

Hárs Barna (egykori Meg Egy Cukorka) igen aktív évet tudhat magáénak idén, ennek bizonyítéka, hogy immáron harmadik dalával/klipjével jött elő. A Nem amolyan szingli himnusz lett, amely könnyed humorral kezeli az egyedülléttel járó önsajnáltatást, zeneileg pedig a Beatles hőskorát idézi.
"Az életben rengeteg bosszúság, szomorúság éri az embert szóval fontos szerintem, hogy néha tudjunk magunkon is nevetni, mert jobb lesz tőle az életünk! Ezt a számot egy buli utáni másnapon írtam. Rögtön ébredés után csak úgy a saját szórakoztatásomra elkezdtem magamat kifigurázva énekelni arról, hogy milyen rossz is nekem így egyedül… Sokszor felnevettem miközben írtam a szöveget és akkor nem is gondoltam, hogy ezt valaha kiadom majd a kezeimből. Egyszálgitárral később jó párszor eljátszottam koncerteken és a visszajelzések után egyértelmű volt, hogy ennek is van helye a stúdióban." - kezdte Barna a dal kapcsán.
"Nagyon rég nem álltam színpadon és elképesztően hiányzott az az érzés, ami akkor fog el, ha együtt énekelek a közönségemmel. A 'Nem' című klipbe bevontuk őket is és a forgatás alatt annyiszor hallhatták a refrént, hogy a végére együtt énekeltünk, tőlünk zengett a Hősök tere... A rendező és operatőr ugyanaz a testvér pár volt (Marton Levi és Marton Zsomi), akikkel a Lángoló Pillanatérthez is forgattunk, sőt most még az apjuk is beszállt egy hajléktalant alakítani az egyik jelenethez. Elképesztő hálás vagyok ezeknek az embereknek, hiszen mind maguktól jöttek, hogy együtt hozzunk létre valamit. Nincs ennél szebb dolog a világon!" - árulta el a klipről.
"A forgatás két helyszínen zajlott: reggel vettük fel a lakás-jeleneteket, délután pedig a Hősök terén a utcazenés jeleneteket. Rengeteg lelkes statiszta csatlakozott hozzánk és nagyon örülök, hogy elkészülhetett a klip és általa sok jó új embert megismerhettem. Köszönjük Barnának, hogy már másodjára adott nekünk bizalmat." - tette hozzá Marton Levente rendező.
szerkesztette: Hatos Niki
A Katona József Színház és a Budapest Park közös produkciója 2026-ban új korszakot idéz meg. A Csinibaba Táncdalfesztivál ezúttal a '80-as évek sodró világától a '90-es évek közepéig vezet, a rendszerváltás pezsgő atmoszférájában. A diszkó helyét átvevő szintipop, a punk, az alternatív rock és a kibontakozó elektronikus zene egyszerre tükrözték a...
Október 10-én nyílik meg Vácon, a Művelődési Házban a Sorsvonások című kiállítás, amely egy hónapon át látogatható. A tárlat két alkotó, Kiss Rita és Legény Enikő történetét mutatja be - két életutat, amelyek különböző pályáról indulva a festészetben fonódtak össze.