Megjelent Ripoff Raskolnikov új dala, a Strange World, amely a hamarosan érkező Budapest Days album előfutára.
Sötét westernbe oltott lélekdráma lett IAMYANK STNTLN albuma

IAMYANK harmadik nagylemeze, az STNTLN radikális fordulatot hoz az alkotó életművében, a producer ezúttal szinte teljesen elhagyta a jól ismert elektronikát, és egy tízfős zenekarral a sötét western drámák világát idézi meg. A konceptalbum egy bűnei elől menekülő vadász, egy gyűlölettel teli fiú és a megmentésére siető nővér történetét meséli el, az emberi gyarlóság, belső küzdelem és felemelkedés zenei allegóriájaként.
A lemez vizuális világa is külön figyelmet érdemel, az artwork és a merch IAMYANK saját tervezése, amely Komróczki Dia fotóira és Mira Zénó, valamint Eva Mora közreműködésére épül. Az albumhoz kapcsolódó videók és látványvilágok az előadó eddigi legösszetettebb audiovizuális univerzumát rajzolják ki. Az STNTLN zenekari felállásban készült, és nemrég különleges helyszínen, a Fiumei úti sírkertben is megszólalt.
"A történet megírása felszabadított. Kívülről tudtam megfigyelni az érzéseimet, így nagyobb mozgásteret tudtam hagyni magamnak mint eddig bármikor. Utólag vettem észre, hogy zeneileg valójában egy összegzés keletkezett mindenből amit valaha létrehoztam." - árulta el az előadó.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Corner Art Management
fotó: sinco
Május elején a gitár kerül reflektorfénybe az Aréna színpadán - két egymástól eltérő, mégis látványban és energiában egyaránt erős produkcióval.
A több zenekart megjárt kolozsvári alkotó, Sebestyén Zoltán ezúttal egyszemélyes projektként, Mogorva néven lépett színre. A bemutatkozó dal az alternative pop, art pop és singer-songwriter mezsgyéjén mozog. A Fehér madár melankolikus, befelé forduló anyag, amely az elszakadás, az útkeresés és a hontalanság érzését sűríti pár percbe.




