Sok férfi számára lehet ismerős a Lóci játszik dalának története

2025.06.02

Tipikusnak tűnő sztorit ábrázol a Lóci Játszik újdonsága. A Beográdi karaoke ugyanis azt a helyzetet meséli el, amikor a páros női tagja már lépne egyet és gyereket szeretne, míg a férfi pusztán egy karaokebárban szeretne lerészegedni...

"Szerettem volna egy történetmesélős dalt, kicsit olyasmit, mint Sheryl Crow All I Wanna Do-ja. A feleségem egyébként úgy fogalmazott, hogy ez egy olyan dal, aminek jó az eleje, de amikor meghallod a végét, annyira tetszik, hogy legközelebb is rögtön ezt várod, szóval a balkáni fúvós hangulat meghozta a hatását" – kezdte Csorba Lóci.

"Van a 80 nap alatt a Föld körül című darab, amelynek mi írtuk a zenéjét és végig színpadon is vagyunk a zenekarral, és ami júliustól a MOMkult színpadán lesz újra látható. Ebben egy két éve végzett zenés-színész osztállyal dolgoztunk (és dolgozunk) együtt, nagyon megszerettük egymást, így jött az ötlet, hogy velük készüljön ez a klip. A rendezésért Krasznai Vilmos (SICC production) felelt, a szereplők pedig Illés Adrián, Turi Péter, Liber Ágoston és Fülöp Kristóf voltak. Az egész forgatás szuperlaza volt és nagyon jó, oldott hangulatú, ami látszik a végeredményen is: abszolút hozza a fellépéseink hangulatát, és az is kiderült, hogy a Beográdi karaoke is egy igazi szerethető koncertdal lesz"
- tette hozzá még a klip kapcsán.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Varga Zsófia

Capri szigetén minden vibrál: a napfény, a tenger, a pletykák. Katy Hays Viperák írása pontosan ebben a káprázatos mediterrán ragyogásban helyez el egy hatalmas árnyékot: a Lingate család múltját. A felszínen luxus, elegancia csillog, de a vakító fehér falak mögött valami sötétség kúszik.