A Stereo MC’s megtáncoltatja az A38 Hajót 

2025.03.25

A Stereo MC's az egyik legismertebb brit hiphop, elektronikus zenekar, hozzájuk fűződik a Connected című sláger is, amely biztos, hogy mindenkinek bekúszott a hallójárataiba, aki a '90-es évek elején volt fiatal. A brit csapat most ismét Budapestre érkezik, hogy mindenkit visszarepítsen az időben és megtáncoltasson slágereivel: Stereo MC's november 4-én az A38 Hajón.

A Stereo MC's-ről elsőként valószínűleg mindenkinek a Connected című dal jut eszébe, nem is csoda, hiszen az 1992-ben kiadott szám a nemzetközi Top 20-as listába is bekerült. Az azonos címen megjelent album az Egyesült Királyság lemezlistájának 2. helyéig jutott, a zenekar pedig 1994-ben hazavihette a legjobb együttesnek és a legjobb albumnak járó Brit Awards-ot is.

A zenekar alapítói, Rob és Nick gyerekkori barátok és szomszédok voltak, így alapították meg a nyolcvanas évek közepén a Stereo MC's-t. Inspirációjuk a korai hiphop, funk és az elektronikus zenei iránti közös rajongásuk volt. Debütáló lemezük, a 33-45-78 1989-ben jelent meg, melyet a De La Soul, a Living Colour és a A Certain Ratio társaságában lévő turnék követtek. Ezt követően a duó New Yorkba repült, hogy felvegyék Supernatural című második lemezüket, amelyen olyan slágerek kaptak helyet, mint az Elevate My Mind vagy a Lost In Music, ami igazi klubslágerré vált mind az Egyesült Királyságban, mind Amerikában. A Happy Mondays-zal közös turnéjuk pedig végképp bebetonozta sikereiket. Több remixet is készítettek, például Madonnának, a U2-nak, David Holmes-nak, Latifah-nak, a Terranovának vagy a The Jungle Brothersnek.

2015-ben saját kiadót alapítottak Connected néven a Terranovával, hogy ne csak a saját zenéiket adják ki ily módon, de a house, techno és más elektronikus zenei műfajok előadóit is kiadóként támogathassák. 2025-ben a zenekar az Egyesült Államokban kezdte a turnézást, illetve egy meglehetősen emlékezetes szerepléssel Jimmy Fallon The Tonight Show-jában, majd ősszel Európa felé veszik az irányt. Hozzánk november 4-én érkeznek az A38 Hajóra. Jegyek március 28-án, 10 órától érhetők el a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.

sajtóanyag /// forrás: Nagy Kátya

Három évvel ezelőtt mérföldkőhöz érkezett Wagner Emil pályafutása, ekkor adta ki ugyanis akusztikus hangulatban íródott Memento Mei albumát. Emil rengeteg izgalmas, súlyos, időnként még izzasztó kérdést is tett fel ezen a lemezen mind magának, mind a hallgatónak. Nagyon érzelmes, gondolatébresztő, remek koncepcióval rendelkező, egyedi hangzású kis...

ByeAlex februárban adta ki öt dalos van1szektám kislemezét, ami zeneileg sokszínű (köszönhető ez Somogyvári Daninak is), hangulatában nosztalgikus, szövegileg hatásos, erős, hiszen főhősünk időnként pofátlanul költői sorokkal, máskor pedig már-már provokatív gondolatokkal tör előre.

Április huszonötödikén jelent meg az Artisjus- és kétszeres Fonogram-díjas dalszerző-basszusgitáros, Temesi Berci hatodik szóló nagylemeze, a big band hangszerelésű All In. Erről a munkáról kapott klipet az egyik dal, amelyben két énekes, Lengyel Johanna (jaylenn) és Nagy Ricsi működik közre.