Új dalt adott ki a 43 éve működő Pál Utcai Fiúk. A Süllyedünk energikus hangzással és erős, szövegközpontú megközelítéssel érkezik, jelezve, hogy a zenekar lendülete továbbra is töretlen.
A rajongók dönthetik el, hogy mit játsszon az Akváriumban az Elefánt

A 2024-es esztendőt a Budapest Park Winterfest headlinereként zárta az Elefánt zenekar. A banda márciusban dupla-koncerttel rázza fel a rajongók életét, ugyanis 21-én és 22-én egy-egy különleges estére kerül sor, amely a TI+MI fantázianevet kapta.
21-én, pénteken a közönség kedvenc dalai csendülnek fel, hiszen hivalatos közösségi oldalukon egészen március 1-ig szavazhat arra a nagyérdemű, hogy mely számoknak örülne a legjobban. Március 22-én aztán fordul a kocka, ekkor ugyanis a srácok a személyes kedvenceiket hozzák el az Akvába. Az első estén Cserihanna, a másodikon pedig az NKA Hangfoglaló Program támogatásával a magyar alter gyökereihez visszanyúló Cataflamingo melegíti be a színpadot.
"A második nap olyan lesz, mint amilyenek Mi vagyunk abban az adott pillanatban, vagy épp leszünk. A többit helyben megdumáljuk." - mondták a srácok.
írta: Hatos Niki
forrás: Biczó Andi
Április 20-án az Európa Könyvkiadónál jelenik meg Federica Manzon: Visszatérés Triesztbe című regénye. Az olasz szerző ötödik könyve nemzetközi figyelmet kapott, elnyerte a rangos Campiello-díjat, 2025-ben pedig Masi Civiltà Veneta-díjjal is kitüntették.
A spanyol-német énekes-dalszerző, Alvaro Soler június 5-én Budapesten, a Barba Negra színpadán mutatja be legújabb albumát, az El Camino-t.





