Az Iskola című friss-ropogós Csönd SE (Rácz Kálmán - gitár, ének, Papp Bence - dob és Tumbász Viktor - basszusgitár) megjelenés egyfajta tömör hangulatjelentés arról, milyen érzés visszatérni szeptemberben a tantermekbe. A dal alapjai még a kilencvenes években születtek, a mostani verzió azonban frissebb, levegősebb hangszerelést kapott. A zenekar megtartotta az eredeti, nyers érzetet, miközben a hangzás igazán mai lett. Az Iskola nem intézménykritika, sokkal inkább személyes lenyomat a kívülállóság érzéséről.
"17 lehettem, szeptember volt, és arra gondoltam, hogy soha többet nem akarok sem tanulni, sem dolgozni, én gitáros leszek" - idézi fel Rácz Kálmán, a zenekar gitáros-énekese. Egy hét otthon, pár frissen megtanult alapakkord, és már meg is született az Iskola váza. "Nem elég, hogy szar idő van, még iskolába is kell menni - ebből az érzésből jött ki a dal. Akkor még tempósabb volt, kicsit pszichopatább, most valamivel szellősebb, de azt érzem, aktualitása örökké lesz, hiába 95-ben íródott" - tette hozzá.
"Tudom, hogy az iskolarendszerek ilyenek, kell lennie alá- és fölérendeltségnek, de ez a dal arról szól, én hogy éltem meg" - mondja Kálmán. "A mai napig emlékszem az érzésre, hogy arra, ki vagyok én, kicsoda Rácz Kálmán, kevés tanár kíváncsi igazán. Van, akit ez letör, engem inkább feltört: az első dalaim között volt ez, amit valaha írtam."