A mindig bátran kísérletező Honeybeast május 24-én telt ház előtt áll színpadra a Kobuciban. Hogy a rajongók addig se unatkozzanak, kijöttek Bezárkózás című dalukkal, amit a CinemaTrip közönsége már hallhatott. A mézlassan hömpölygő, folk-rockos hangzású pedal steel gitárral fűszerezett (Lengyel Tibor) szám egyfajta belső utazást képvisel,...
Partidallal robbantja fel az idei szezont a Wellhello

A banda Éjféltájt dalával vezeti fel hat számos albumát, a Gelato-t. Fluor Tomiék mostantól öt héten keresztül jönnek ki friss anyaggal, ehhez a megjelenéshez pedig Tomi Temesi Ádámmal karöltve rendezett klipet.
"Az elmúlt időszakban inkább merengősebb, szomorúbb, lassabb dalokkal jöttünk ki, ehhez képest a Gelato egy olyan album, amit be lehet durrantani minden házibuliba és fesztiválon. Olyan vibe-okban írtuk, mint anno az Elnöki Ügyet, és ez hallatszik is rajta. Képileg és zeneileg is vannak utalások a korszakra, például az idén májusban 10 éves "Emlékszem, Sopronban"-ra is odakacsintunk két prosecco között." - mondta Diaz.
"Annyira beleszerettem a klip hangulatába és világába, hogy ha tehetném, ebben az álomban élnék folyamatosan!" - kezdte Fluor. "Idén a 14-szerre térünk vissza a Parkba, őrület! Csináltunk már sok mindent az elmúlt évek alatt, de úgy tűnik, hogy kifogyhatatlan a tár, úgy készüljetek." - tette hozzá az aktualitások kapcsán.
A csapat június 20-án a Budapest Parkban adja elő először élőben a Gelato kislemezt.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Ozorai Sára
Közel 50 éve, hogy a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM) életre hívta a múzeumok világnapját. A május tizennyolcadikai esemény célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a múlt emlékeit őrző, bemutató intézményekre.
Május harmadik hétfőjén nyitja ki kapuit a nagyközönség előtt a Gustav Klimt: The Immersive Experience című interaktív kiállítás. A legmodernebb technikai segítséggel épülő, részletgazdag, 2000 négyzetméteres látogatóterű produkcióban megelevenednek az osztrák festő olyan alkotásai, mint a Hölgy legyezővel, a Halál és élet, valamint A csók. Utóbbi...