Óriási sikerrel zárult a 34. Művészetek Völgye

2025.07.28

Vasárnap véget ért az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármast felölelő Művészetek Völgye, a szervezők pedig már bejelentették a 2026-os dátumot és elindult a kedvezményes áru jegyértékesítés is.

A fesztivál új helyszínekkel, teltházas programokkal várt mindenkit a három faluban. Nézőszámban a tavalyi évhez képest ismét növekedés volt tapasztalható, a 10 nap alatt összesen 130 ezer Völgylakó töltötte meg élettel az udvarokat, a Csigabusznak köszönhetően minden helyszínen folyamatosan rengeteg csillogó szem előtt tarthatták programjaikat a legnagyobb helyszínektől az apró udvarokig.

Aki Kapolcson belül sietett a helyszínek között, annak a falu egyik közlekedési újdonsága a Művészetek Völgye főtámogatója, a Visa által megvalósított riksa volt a legjobb választás, ami ingyen szállította a Visa kártyával rendelkezőket. A világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója telepített értékmegőrzőket is, illetve több játékkal is színesítették a főtér hangulatát.Aki Kapolcson belül sietett a helyszínek között, annak a falu egyik közlekedési újdonsága a Művészetek Völgye főtámogatója, a Visa által megvalósított riksa volt a legjobb választás, ami ingyen szállította a Visa kártyával rendelkezőket. A világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója telepített értékmegőrzőket is, illetve több játékkal is színesítették a főtér hangulatát.

A Parno Graszt, Co Lee, Analog Balaton vagy épp a Csaknekedkislány is megtelt nézőtérnek játszott a taliándörögdi nagyszínpadon. A Lőtér x Közlekedési Múzeum immár évről-évre több embert vonz, legkeresettebb programja pedig a Zenélő Busz, de a Harcsa Veronika x MOME Udvar is töretlen érdeklődéssel tartotta programjait a 10 nap alatt. Itt léptek fel a Lázár Tesók, a Söndörgő vagy épp Lenkke_ is. A Világzenei Udvar x Magyar Zene Háza atmoszférájában idén sem csalódott senki, ahová a hazajáró neveken túl rengeteg friss szereplő is együtt rezgett a közönséggel esténként, az Egyetemi Udvarban pedig a nap bármely szakában igazi összművészeti kavalkád fogadott mindenkit.

Vigántpetenden a Cirque du Tókert közönsége hatalmas lelkesedéssel fogadta az első Völgyezőket, Koncz Zsuzsát, Gesztit, A Grund – vígszínházi fiúzenekart, de a már visszatérőnek számító Zorán és a jubileumi koncertjét itt tartó HOBO is elképesztő műsorral hálálta meg a közönség figyelmét. Vigántpetenden az új helyszínre költöző Kaláka Versudvar is otthonra talált, a legklasszikusabb Völgy szereplők ismét nagyon erős kapcsolatot alakítottak ki a látogatókkal. Az itt tartott Telekom Hello Szülő program pedig sok családnak nyújtott hasznos, gyakorlati tudást a digitális világ kihívásairól.

A kapcsolódások a Művészetek Völgye hívószava, amit idén több lehetőség is volt megtapasztalni. A Poket Udvar programját kuráló Vecsei H. Miklós rendezésében megvalósult Művészetek Völgye x Platon Karataev Nyitóshow ennek kiváló példája volt. Amellett, hogy a Művészetek Völgye szereplői közül rengeteget felvonultatott, vizuális látványvilágában is új szintre emelte a nyitóműsorok sorát. A Panoráma Színpad nézőtere a Quimby, a Bohemian Betyars és Beton Hofi bulijára is megtelt, ahogy az idei év egyik legizgalmasabb fellépője, a brit a Franz Ferdinand is tomboló tömeg előtt adott hatalmas sikerű koncertet.

A skót indie banda fellépése mellett is számtalan újdonságot tartogatott Kapolcs. A Sportgarden és a Buda Udvar új helyszínként remekül debütált, egyből elnyerve a közönség szeretetét, ahogy a vigántpetendi friss helyszínen, a Roma Udvarban is minden nap óriási tömeg tanult cigány táncot vagy foglalkozott épp a cigány képzőművészettel. A Sportgardenben a Gyaloggalopp kihívás rekordott döntött: a fesztivál végére összesen közel 8 millió lépést jegyeztek a Sportoló Nemzet Klubtagok. Környezeti és aktivitási kérdésekben az Aktív Magyarország programjai és standjai vártak mindenkit, a környékbeli portékák az Éltető Völgyben kerültek bemutatásra az Agrárminisztérium támogatásával.

Nyílt kapukkal várta temérdek érdeklődőjet a legkisebb helyszín a Mókuskert Udvar is, de különleges templomi atmoszférában szóltak a legnagyobb zeneszerzők művei a Völgykomolyzene helyszínén, Vigántpetend temploma a Papageno Klasszik otthona volt, Taliándörögdön pedig a színházi előadások költöztek a nem mindennapi helyszínre. A Színház Színpad Templom az intim előadások, a nagyobb helyszín a Színház Színpad pedig többek között nemzetközi előadás helyszíne is lett.

A második szombaton egy különleges autós felvonulást csíphetett el a közönség a 75 éves Transporter ünneplése itt kapott helyet. A Gösser Chill Zone részében pihenhették ki a fesztiválozók a fáradalmaikat, hétvégén pedig a Pepsi standjában különleges DJ szettekre bulizhatott mindenki.

A Petőfi Udvar rendre megtáncoltatta az érdeklődőket az NKA Hangfoglaló program által támogatott zenekarok már kora délután megteremtették az alaphangot.

Idén sem maradt el a Momentán borítékolható közönségsikere, ahogy a Magyar Jazz Szövetség Udvarában is állandó érdeklődés fogadta a hazai jazz élet legnagyobb neveit. Ettől pár lépésre a Hagyományok Háza Folk Udvarában kerültek fel a táncos cipők minden éjszaka a fesztiválozók lábaira, míg a Fűz Népi Játéktér napközben kínált kikapcsolódást az árnyas fák alatt a családok apraja nagyjának.

A zene mellett természetesen a többi művészeti ág sem maradhatott ki a MűvészVölgy Kúria nem csak ebben a 10 napban, de egész évben képzőművészeti és kulturális programokkal várja látogatóit.

A fesztivál idén is nagy lépést tett a zöld megújulás irányába, a korábbi években elkezdett fenntarthatósági stratégia mentén ismét csökkent a nem újrahasznosítható hulladék mennyisége, a vendéglátóhelyek mindegyikében lehetett az idei évtől vegetáriánus ételeket is kapni, illetve bármilyen érzékenységgel is jót lehetett enni a fesztiválon, amiben a tájékozódást a most bevezetett gasztrotérkép is segítette. A fesztivál munkáját a Green Destinations is elismerte, a Good Event Engaged minősítéssel jutalmazták az évről-évre tett lépéseket, a fesztivál ezzel a világon az első 10 olyan rendezvény közé került, ami megkaphatta ezt a címet. A környezeti törekvések mellett a fesztiválon a társadalmi felelősségvállaláson is nagy hangsúlyt kapott többek között ingyenes mammográfiai szűrővizsgálatra volt lehetőség, a véradáson a 10 nap alatt 1382 ember, összesen 520 liter vért adott napijegyekért, míg a Segítő Udvar állandó helyszínként az akadályozottsággal élők világát hozta közelebb a Völgylakókhoz. A közönséget 156 Völgyönkéntes, közel 500 munkatárs búcsúztatja és várja vissza szeretettel 2026-ban!

A közösség, ami évről évre erősebb a Művészetek Völgyében jövőre már 35. alkalommal gyűlik össze. Első völgyezők és évtizedek óta idejárók is felírhatják már most a naptárba, hogy 2026-ban július 17. és 26. között várja őket az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja!

A leglelkesebb rajongók pedig kedvezményes áron már a mai naptól, július 28-tól beszerezhetik a 10 napos bérletüket a https://www.muveszetekvolgye.hu/ticket oldalon. Jövőre is vár mindenkit a Művészetek Völgye!

sajtóanyag forrás: Bodó Bence

Kosztolányi Dezső méltán híres Üllői úti fák című alkotását öltöztette zenei köntösbe Szergya (Szebelédi Zsolt). A zenész nem először fordul a klasszikus költészethez inspirációért, 2021-ben például Pilinszky János Magamhoz című versének feldolgozásával került be a Pilinszky Másként pályázat legjobbjai közé, sőt is több ilyen jellegű anyagot...

Fergeteges humor, érzelmes sztori, a mozivászonról is ismerős, szemkápráztató látvány, fülbemászó disco- és gospel-dallamok röpítik mennyekbe a nézőt az Erkel Színház november 14-i bemutatóján. Az ikonikus filmvígjátékból készült musicalsikert, az Apáca Show-t Básti Juli, Peller Anna, Feke Pál, Náray Erika, Brasch Bence, Vágó Zsuzsi, Kovács Gyopár,...

Vasárnap véget ért az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármast felölelő Művészetek Völgye, a szervezők pedig már bejelentették a 2026-os dátumot és elindult a kedvezményes áru jegyértékesítés is.

A fesztivál új helyszínekkel, teltházas programokkal várt mindenkit a három faluban. Nézőszámban a...