Nem tűri a skatulyákat Kolorblind

2026.02.02

Producerként már rég ott volt a sűrűjében, most viszont előadóként lép színre Mógor Máté. Kolorblind néven debütált első dala, az Én is félek, amelyet a Fiúk zenekarból ismert Kasó Mátéval közösen jegyez. 

Kolorblind műfajilag nem kér a skatulyákból, munkássága leginkább dark indie-ként írható le, ahol a dalok nyersen beszélnek a szorongásról, a félelmekről, az önszabotázsról. Az Én is félek glitches hangulatú klipje remekül mesél.

"Nagyon sok helyről tanultam dalszerzést, ezek a zseniális emberek inspiráltak arra, hogy egy nap meg tudjak írni egy teljesen önazonos dalt, ahol minden én vagyok (prod, előadó, énekes, szövegíró, dalszerző). Az első vocal felvétel során derült ki, hogy az ének is lehet a részem. Addig kizárólag szövegekkel foglalkoztam." - kezdte az előadó. "Kaso pontosan ugyanannyira a szíve-lelke ezeknek a zenéknek, mint én. Nélküle nem létezne ez az egész." - tette hozzá még.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Békési-Fehér Emma
fotó: Rikk Bence

Hosszú hallgatás után újra összeállt Diaz és Mentha. Megjelent a Méreg, a duó friss dala, amely a 2010-es években megismert közös munkáik - a Nélküled, A part - után új fejezetet nyit a történetükben. Diaz és Mentha együttműködése nem érinti a Wellhello vagy a Hősök működését: mindkét formáció továbbra is aktív.

Megjelent az Európa Könyvkiadó gondozásában Rumena Buzsarovszka legújabb novelláskötete, Nem megyek én sehova. A hét történet a mai Macedóniát és a diaszpórában élő macedónokat mutatja be: vegyes házasságban élő nők, identitásukkal küzdő párok, balkániak az USA-ban - mindannyian otthont keresnek a világban, de gyakran idegennek érzik magukat ott,...