Június 22. és 27. között rendezik meg a VIII. Óbudai Világzenei Hét eseménysorozatát a KOBUCI Kertben. A hatnapos program több mint ötven előadót vonultat fel, a magyar népzenei hagyományoktól a balkáni, mediterrán és közel-keleti zenei irányokig széles spektrumot lefedve.
Nagyszabású koncertet ad a Budapest Arénában az Ismerős Arcok

A magyar könnyűzene egyik meghatározó zenekara, az Ismerős Arcok, nagyszabású koncertre készül a Papp László Budapest Sportarénában. Az esemény, amely 2026. január 24-én 19 órakor veszi kezdetét, a zenekar eddigi legnagyobb fellépése lehet, amely során a közönség együtt énekelheti az elmúlt több mint két évtized legnépszerűbb dalait.
Az Ismerős Arcok 1999-ben alakult, és azóta a magyar rockzene egyik meghatározó formációjává nőtte ki magát. Zenéjük ötvözi a rockot, a bluest, a jazzt és a világzene elemeit, dalaik pedig gyakran hordoznak mélyebb társadalmi és érzelmi üzeneteket. A zenekar dalszövegei a hazaszeretet, az összetartozás és a közösség értékeit hangsúlyozzák, ami miatt különleges helyet foglalnak el a magyar könnyűzenei palettán.
A koncert egyik legemlékezetesebb pillanata várhatóan a Nélküled című dal előadása lesz. Az Ismerős Arcok legismertebb szerzeménye mára a nemzeti összetartozás egyik jelképe lett, és rendszeresen felcsendül sporteseményeken, nemzeti ünnepeken és különféle közösségi rendezvényeken. Az érzelmileg túlfűtött dal többször is megosztotta a közvéleményt, de népszerűsége töretlen.
Az együttes több mint két évtizedes pályafutása alatt számos szakmai elismerést kapott, köztük a Máté Péter-díjat és a Teleki Pál-érdemérmet. Koncertjeik rendre telt házasak, és rajongótáboruk elkötelezett maradt az évek során. Az Ismerős Arcok nemcsak Magyarországon, hanem a Kárpát-medence más részein is rendszeresen fellép, sőt, turnéztak már Kanadában, az Egyesült Államokban és Svédországban is.
A szervezők ígérete szerint a januári koncert egyedi vizuális és hangtechnikai megoldásokkal egészül ki, amely még emlékezetesebbé teszi az estét. A produkció a Green Stage Production szervezésében valósul meg, amely kiemelt figyelmet fordít az ökológiai lábnyom csökkentésére: az esemény energiafelhasználását kiszámítják, és a környezetvédelmi hatás kompenzálására fákat ültetnek Magyarországon. A koncertre a jegyek már elérhetők az Eventim hivatalos jegyértékesítő oldalán.
sajtóanyag /// forrás: Koczka Máté
Az Európa Könyvkiadó idei Ünnepi Könyvhétre időzített kínálatában a klasszikus újrakiadások, a kortárs regények, a politikai elemzések és a friss fordítások egyaránt szerepelnek.
A Metallica európai turnéjához kapcsolódó véradási program Magyarországon is kiemelkedő érdeklődést váltott ki, a Budapest Arénában tervezett akcióra a helyek rövid idő alatt teljesen beteltek, így a szervezők maximális kapacitással tudják lebonyolítani a kezdeményezést.





