Elérkezett június utolsó napja, ami azt is jelenti, hogy itt az ideje megosztanom veletek a hónap során megjelent kedvenc dalaimat. Az elmúlt hetekben igazán sokszínű és izgalmas újdonságok láttak napvilágot - dalok és albumok, amelyek különböző hangulatokat, stílusokat és világokat idéznek meg. Most összegyűjtöttem azokat, amelyek valamiért...
Nagylemezzel búcsúzik a közönségtől a Subtones

Hét év működés után bejelentette feloszlását a Subtones. A jazz, pop és triphop határterületein mozgó formáció azonban nem azonnal köszön le, ősszel új nagylemezt adnak ki, majd december 22-én a Müpa Budapest színpadán búcsúznak el a közönségtől.
A zenekar 2020-ban debütált Octopus című albumával, amely gyorsan ismertté tette őket a műfajokon átívelő, mégis erősen dalközpontú megszólalásukkal. A koncertjeiken is hamar közönségkedvencekké váltak, rendszeresen telt ház előtt játszottak a hazai klubokban.
Szélesebb ismertséget hozott számukra az A Dal, ahol 2022-ben a Nem segít más című számukkal második helyezést értek el. A track a Lángolj albumon is szerepelt, amely később Fonogram-díjat nyert az év hazai jazz albuma kategóriában. A zenekar emellett feltűnt a Dalfutárban, és a Duda Éva Társulattal közösen a Hair musicalt is színpadra vitték.
A búcsú előtt még több koncerten is látható lesz a Subtones, május 27-én Nagyváradon, július 30-án pedig Budapesten, a Pontoonon lépnek fel. Az ősszel érkező új albumon korábban csak digitálisan elérhető dalok és új szerzemények is helyet kapnak; a lemez vinylen és online is megjelenik.
"Az utóbbi időben egyre nehezebben szerveztük össze az életünket, hét ember az már nagycsalád, ki erre van, ki arra. Van, amikor már nem lehet az együttmaradást forszírozni" - fogalmazott Subicz Gábor, a Subtones vezetője. "Közösen elértük a kerítést, feltérképeztük a zenekar határait. Együtt nem tudjuk már tovább keresni az új lehetőségeket, a régi kanyarokat meg nem akarjuk újra és újra bevenni. Továbbra is imádjuk egymást, imádunk közösen zenélni, és imádunk benneteket is. Ezért ezt az évet ünnepléssel töltjük, szuper koncertek, új lemez és még ki tudja, mi várható. A hivatalos búcsúbulit december 22-én tartjuk a MÜPÁ-ban."
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Nagy Szabolcs
fotó: Dancs Enikő Bianka
Augusztus 20-án különleges elektronikus zenei estnek ad otthont a Padre Guilherme magyarországi debütálása a Budapest Park színpadán. Az est másik fellépője a Klangphonics.
Július 16-18. között ismét a Velencei-tó partjára költözik az elektronikus zenei élet, a B MY LAKE három napon át szállítja le a techno és a melodic techno nemzetközi élvonalát.




