Ősszel érkezik CARI kislemeze, amelyen a szakítást, annak különböző fázisait, a feldolgozást járja körül. Erről a munkáról szállított le egy újabb előfutárt az előadó, a meglehetősen sötét hangulatú töltény formájában. A szám középpontjában a toxikus kötődés áll, a dinamikához pedig nagyban hozzájárult ARON (Krecsmarik Áron) közreműködése is. A ...
Mire készül Becky Hill a SZIN-en?

Nyáron Magyarországra érkezik az Egyesült Királyság egyik legkiemelkedőbb tehetsége, aki két BRIT-awardot, tizennyolc Top 40-es kislemezt és több milliárd streamet tudhat magáénak. Becky Hill élő show-jai során pedig már itthon is bizonyította hihetetlen énekesi képességeit és magával ragadó színpadi jelenlétét, ám ezúttal a hazai nyárzáró fesztiválra, a Coca-Cola SZIN-re készül egyedi produkcióval.
Hill augusztus 27-én lé színpadra a a Tisza-parti fesztiválon.
"Egy ideje kiábrándultam már a koncertekből és a fesztiválokból. Egyszerűen nem olyan érzés már, mint régen. De most, nektek köszönhetően újra beleszerettem, mert ez most pontosan olyan érzés, mint régen" – mondta az énekesnő a 2024-es szigetes koncert közönségének.
"Azt kértük az énekesnő menedzsmentjétől, hogy valami plusz attrakcióval is készüljenek" – mesélték a SZIN szervezői. "Voltak ötleteink is, amit örömmel meghallgattak, de a végső megoldással majd ők állnak elő, mondták" – tették hozzá.
Akinek még nincs jegye a SZIN-re, az május 18-án tapadjon a fesztivál weboldalára, mert az első 100, akár bérlet vagy napijegy vásárló most azon túl, hogy ajándékkupont is kap, közülük két szerencsés egy személyes találkozót is nyer a szerdai nap headliner előadójával, Becky Hill-el.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Marinka Csaba
Történeteim címmel jelent meg Cserpes Laura vadonatúj kislemeze. A munkán négy dalt hallhat a nagyérdemű, amelyekben az énekesnő megnyílik családi töréséről, édesapjáról és férjének is dedikált egy-egy felvételt. A számok során olyan témákkal foglalkozhatunk, mint a gyász, a hit, a lélek.
A megszokott minőségben kiváló szerzőkkel, tartalommal kerülnek az olvasók kezébe a 21. Század kiadó újdonságai. Íme közülük néhány: