Minden eddiginél keményebben szól a The Trousers! Itt a banda új dala

2025.05.12

Gőzerővel dolgozik hetedik nagylemezén a The Trousers. A budapesti garázs rock/hard rock zenekar a Necessary Evil címet adta a korongnak, amelyen az Artist Factoryban, az együttes korábbi dobosának és állandó stúdiósának, Cs. Szabó Zoltánnak a vezetésével munkálkodnak. A dob, a basszus és a gitár alapok már teljes mértékben rögzítésre kerültek, az éneksávokat, a vokált, a gitárszólókat, további hangszereket pedig a nyár folyamán veszi fel a banda (Kőváry Zoltán – ének, gitár; Locke Péter – gitár; Lázár András – basszus, vokál; Gulyás Antal Samu – dob).

A tíz dalos korong 2025 második felében jelenik meg a Music Fashion kiadó gondozásában. Az albumról most elsőként érkezik a Second hand suicide dal, amely Kőváry Zoltán szerzeménye.

"A dalt már játszuk egy ideje a koncerteken. Ez az első olyan felvételünk, ahol újfajta technikával rögzítettük a gitársávokat, emiatt jóval keményebben szól a korábbiaknál. Az alapfelállásunkon túl vendégként szerepel a számban Csányi Rita vokalista és Derecskei Zsolt billentyűs. A kislemez borítóját Gulyás Antal Samuval közösen készítettük el." – árulta el Kőváry Zoltán frontember.

A Second hand suicide már elérhető a formáció Youtube csatornáján, illetve a streaming felületeken is. A The Trousers legközelebb június 7-én, a Vagabondkorzón lesz látható élőben, majd a fesztiválokat követően az A38 teraszon zárják a nyarat.

írta: Hatos Niki

Capri szigetén minden vibrál: a napfény, a tenger, a pletykák. Katy Hays Viperák írása pontosan ebben a káprázatos mediterrán ragyogásban helyez el egy hatalmas árnyékot: a Lingate család múltját. A felszínen luxus, elegancia csillog, de a vakító fehér falak mögött valami sötétség kúszik.