A Corvina Kiadó felfrissített kínálata nemcsak a nyárra kínál könnyed menekülést: ezek a kötetek új nézőpontokat, izgalmas történeteket és elgondolkodtató gondolatokat szállítanak le a könyvespolcokra.
Micsoda Hungária buli volt az MVM DOME színpadán...

Áprilisban kiderült, hogy nem egy, hanem két alkalommal is fellép az MVM Dome-ban a Hungária. Nem véletlenül, hiszen a produkció még mindig tudja, hogy miként érdemes elmerülni a jampik világában. Mi tegnap vehettünk részt az eseményen, ahol újra egy színpadon láthattuk a négy legendát, avagy Fenyő Miklóst, Novai Gábort, Dollyt és Szikora Róbertet.
A négy ikonikus tag fergeteges házibulivá varázsolta az ország legnagyobb fedett csarnokát, köszönhető ez többek között olyan időtálló daloknak, mint a Hotel Menthol, az Isztambul, a Csókkirály, a Casino Twist, a Várni rád egy éjen át, a Micsoda buli, a Ciao Marina, a Multimilliomos jazz dobos, a Gyere, gyere, Juli, a Csavard fel a szőnyeget, vagy éppen a cha-cha-cha. A show 20 óra után 20 perccel startolt el, aminek mi személy szerint örültünk, ugyanis a parkolási lehetőségek teljes káoszt okoznak a környéken. Aki az MVM Dome-ba tér be szórakozni, mindenképpen javasoljuk, hogy szánjot elég időt az érkezésre!
A nagyjából 22:30-ig tartó show során Fenyő szólította meg leginkább a közönséget, a legaktívabb, legfittebb pedig Szikora Róbert volt, aki a tőle megszokott lendülettel, folyamatosan, szünet nélkül szántotta fel a színpadot. A látványvilág tökéletesen passzolt a számokhoz, pont annyira támasztották meg a szerzeményeket, fokozták a hangulatot, amennyire ezt elvárja az ember egy arénás, stadionos nagykoncerten. A hangosításon lenne még mit fejleszteni, de óriási bakikról nem számolhatunk be.
Azt est legmeghatóbb pillanatát alighanem az utolsó dal jelentette, amikor megidéztek olyan már elhunyt zenekari tagokat, mint Kékes Zoltán, Fekete Gyula, vagy éppen Flipper Öcsi. A vizuális világnak köszönhetően néhány pillanatig olyan érzés volt, mintha tényleg ott lennének a színpadon, hasonló öltözékben, mint Fenyőék. Nagy élmény volt, hogy vendégként csatlakozott a dobnál Zsoldos Dedy is. A közönség aktívan szórakozott még az ülős helyeken is, a küzdőtér fullon volt. A show végén egyszer jött vissza a színpadra a Hungária, természetesen az egyik legikonikusabb darabjukat jelentő Csavard fel a szőnyeget dallal búcsúztak el a közönségtől.
Akinek valaha jelentett valamit hazánk egyik legismertebb rock and roll együttesének munkássága, ám nem volt ott az MVM Dome-ban tegnap este... Annak mindenképpen javaslom, hogy ma ne hagyja ki ezt a csoda bulit!
írta: Kocsis Andrea
szerkesztette: Hatos Niki
A túlélésért küzd a Turbina
A Turbina Kulturális Központ újabb segélykéréssel fordult a közönségéhez: a belvárosi kulturális tér jelenleg a túlélésért küzd, és csak közösségi támogatással tudja biztosítani az újranyitás esélyét.
Több mint egy évtized után nagyszabású európai turnéra indul az elektronikus zene egyik ikonikus alakja, Moby. A 28 állomásos koncertkörút egyik kiemelt dátuma augusztus 1., amikor a producer-zenész a Budapest Park színpadán lép fel.





