Újabb nemzetközi együttműködésben vesz részt Szebényi Dániel, a magyar zenész közreműködik az indiai basszusgitáros Mohini Dey hamarosan megjelenő szólóalbumán, azon a dalon is, amelyen Willow Smith énekel.
Mentális Egészség Világnapja a Thalassa Házzal

Október 10-én, a Mentális Egészség Világnapján a THALASSA HÁZ a Magyar Zene Házában zenével, képzőművészettel és beszélgetésekkel hívja fel a figyelmet a mentális egészség fontosságára. Az est első felében Agárdi Eszter csellóművész lép fel, majd történetek és beszélgetések következnek. A program második részében a magyar jazz egyik ismert énekesnője ad interaktív koncertet - a fellépő személye meglepetés.
A WHO adatai szerint a mentális betegségek évek óta a világ vezető egészségügyi problémái közé tartoznak. Az esemény célja, hogy a művészeten keresztül ösztönözze a tudatosságot, az odafigyelést és a közösségi összetartást, emlékeztetve mindenkit: nem szégyen segítséget kérni, és nem kell egyedül küzdeni.
"A Thalassa Ház Pszichoterápiás és Pszichiátriai Rehabilitációs Intézetben komplex pszichoterápiás programot nyújtunk serdülők és felnőttek számára terápiás közösségben. Pácienseink változtatni szeretnének az őket korlátozó szenvedéseken. Ebben segítséget nyújthatnak nekik a klasszikus és közösségi terápiás módszerek mellett a nonverbális művészetterápiák is, segítve a sokszor nehezen kimondható érzések és élmények feloldását. Ezért is örültünk annak, hogy a Magyar Zene Háza mellénk állt a mentális egészség ügyében. Reméljük, eseményünkkel mi is tehetünk azért, hogy minél többen vigyázzunk mentális jóllétünkre. Figyeljünk magunkra és egymásra!" - mondja Dr. Mészáros Gergely, a Thalassa Ház szakmai vezetője.
"A depresszió, a függőségek, a különböző evés- és személyiségzavarok nem egyéni ügyeink többé, hanem társadalmunk, közösségeink fontos problémái. Szeretnénk, ha az est erről szólna őszintén, pozitív útravalókkal, a különleges élményt ígérő program mellett. Hiszünk abban, hogy a lelki jóllét mindenkinek jár. A nem-jóllét pedig mindenkinek szabad. Mártózzunk meg együtt az összetartás, a történetek és a művészetek felszabadító erejében. Várunk minden kedves érdeklődőt, akik jegyvásárlásaikkal munkánkat is támogatják." - tette hozzá még.
Az est programja:
17.20-30 - Az estre készített érzékenyítő kisfilm vetítése
17.35-45 - Agárdi Eszter csellóművész előadása
17.45-18.55 - Beszélgetés négy vendéggel és egy moderátorral
19.10-20.00 - Koncert és interaktív hangélmény meglepetésvendégünkkel, a kétszeres Fonogram- és Bartók Zenei Díjas dalszerző, jazz énekesnő előadásában
20.00-20.20 - Kötetlen beszélgetés és festménykiállítás volt páciensek képzőművészet terápiás alkotásaiból
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: presspresso
Megjelent Gently da Spittah új száma, a Levegő, amely a hamarosan érkező MegPestesült álom című album első előfutára. A dal középpontjában az önvizsgálat, a létezés terhei és a függőségek különböző formái állnak.
Nagy öröm számomra minden olyan produkció, amelyek női alkotók kreatív összefogására épülnek. Így van ez az Éden-nel is, amelyben Metzker Viki, Miss Mood és Nagy Bogi közösen dolgoztak a dalon, a szövegen.





