A Magneoton új alkiadót indít Easy Music Records néven, amely a magyar könnyű szórakoztatózenére koncentrál. A kiadó célja, hogy a retró slágereket és azok újragondolt változatait a fiatal előadók produkciói mellett egy platformon mutassa be. A művészeti vezetői feladatokat Csicsák Norbert látja el.
Mennénk, mégis maradunk. Erről szól MOVA új dala

MOVA (Kovács Miki) ambivalens érzésekkel fűszerezett újdonsága, a Mégis maradunk arról a helyzetről szól, amikor az ember unja a mindennapokat, elege van a városból, a kiszámítható ismétlődésekből, eljut odáig, hogy összepakolja mindenét, aztán valami mégis visszatartja.
"Bálinttal már ismertük egymást, és a Klipszemlén megbeszéltük, hogy csinálunk közösen valamit. Ő elsősorban billentyűs, nem igazán szokott producerkedni. Vittem egy akkordmenetet, és a stúdióban ketten dallá gyúrtuk. Nagyon izgalmas folyamat volt, mintha csak játszottunk volna: kísérleteztünk, mindenfélét megpróbáltunk, együtt találtuk ki a hangszerelést. Teljes mértékben közös dalként gondolok rá, amiben mindketten benne vagyunk. A szöveg is a stúdióban született, egy-két sort vittem csak, aztán ahogy haladtunk, kigurultak belőlem a szavak is" – mondta MOVA.
szerkeseztette: Hatos Niki
forrás: Varga Zsófia
A Good Life Books Könyvkiadó gondozásában jelent meg Mat Auryn A mágikus boszorkány című kötete, amely gyakorlati útmutatót kínál az energiaérzékelés, az intuíció fejlesztése és a mágikus gyakorlatok iránt érdeklődők számára.
Egy modern, érzelmes, őszinte, személyes popdallal jelentkezett a két előadó. A közös munka mind a stúdióban, mind a klipforgatáson nagyon jó hangulatban és gördülékenyen zajlott.





