A Park FM reggeli műsorát jelentő Hajnali Kör vendége volt a BSW két tagja, avagy Matyi és Gaben. Az adásban többek között a Lidokain című slágerük születéséről is meséltek, így derült ki, hogy a végeredmény igencsak eltér a dal demóverziójáttól, amelyben Gaben verzéje egy negyvenes éveiben járó nőről szólt, aki elrontotta az életét. Mivel...
Megtelt a csíksomlyói nyereg a Bagossy Brothers Company koncertjén

A csíksomlyói nyeregben tartotta Csillag az égen című műsorának egyetlen erdélyi bemutatóját a Bagossy Brothers Company. A műsorban Molnár Szabolcs prímás hangszerelésében autentikus, népzenei hangzásban szólalnak meg a zenekar dalai. A bandát ezeken a koncerteken négy népzenész, Antal Csenge népdalénekesnő és 22 néptáncos egészíti ki. A koreográfiákat Berecz István és Szabó Kincső készítették, míg a dalok és történések dramaturgiai ívét rendezőként Vecsei H. Miklós alkotta meg.
"Egy olyan előadást hoztunk létre, amiben a Bagossy-dalok népzenei hangszerelésben szólalnak meg, ahol a szövegvilágba illeszkednek a népi igazságok. Egy történet keretein belül képzeltük el ennek a megosztását, melynek elmesélésében a tánckar is segít. Népzenészek, néptáncosok, és egy marék Bagossy" – meséli Bagossy Norbi.
Minden idők eddigi legnagyobb magyar nézőszámát hozta a Bagossy Brothers Company Csillag az égen című csíksomlyói koncertje. A gyergyószentmiklósi zenekar számára különösen fontos volt ez az esemény, hiszen szülőföldjük szívében léphettek fel ekkora tömeg előtt. A búcsúnyi tömeget szám szerint néhány kíváncsi medve is növelte volna, ha a vadőrök nem terelik vissza a kifinomult zenei ízlésű vadakat az erdőbe. Az izgalmakat fokozandó két műértő maci az előadás közben, a backstage irányából kívánta megközelíteni a rendezvényt.
"A szavakat még mindig keressük és egy darabig nem is biztos, hogy találni fogjuk."
sajtóanyag forrás: Magócsi Anikó
fotó: Hegyi Júlia Lily
A 6363 Gege nemrég apuka lett. Ez az új élet, új szerep ihlette a produkció legújabb számát is, amelyhez Regős Ábel rendezett klipet. Az operatőr Szűcs Gábor volt, Nagy Judit Borbála pedig a látványtervekért felelt.
A május 26-án elstartolt LAM Tones projekt legújabb részében IAMYANK valamint Simon Zsuzsanna és Bognár Benedek 8,5 perces elektronikus videóját élvezheti a nagyérdemű, amely kifejezetten a Light Art Museum aktuális kiállításán látható Guillome Marmin egyik alkotásához készült.