Megőrzött méltóság címmel megjelent Szlovákia első női államfőjének könyve

A kortárs közép-európai politika ritkán kínál valódi példákat arra, hogyan lehet hatalmat gyakorolni úgy, hogy közben az ember önmaga marad. Zuzana Čaputová azonban ilyen kivétel. A Respekt főszerkesztője, Erik Tabery két éven át beszélgetett Szlovákia első női, egyben történetének legfiatalabb köztársasági elnökével - ezekből az intim, személyes és mégis közéleti súlyú beszélgetésekből született meg a Megőrzött méltóság című könyv.

Az Európa könyvkiadó által gondozott kötet nem hagyományos értelemben vett politikai életrajz. Sokkal inkább finom, gondosan felépített tükör: megmutatja, mi marad az emberből, ha reggelre egy ország sorsáért felelős közszereplővé válik. És mi marad akkor, ha éveken át tartó krízisek - világjárvány, háború, belpolitikai széthúzás - között kell helytállni, miközben otthon két kamaszlány várja, és közben a saját apja haldoklik.

Čaputová elnöksége alatt öt kormány váltotta egymást, miközben Szlovákia - és vele együtt a régió - soha nem látott bizonytalanságba sodródott. A könyv mégsem a politikai harcokról szól, hanem arról a lelki teherbírásról és emberi jelenlétről, amely nélkül ma lehetetlen lenne hosszú távon közszolgálatot vállalni. Tabery nem udvariassági kérdéseket tesz fel: őszintén érdekli, hogy:

• hogyan lehet mosolyogni egy fogadáson, amikor a család széthullani készül;
• hogyan lehet egy kijevi hadikórházban megőrizni az együttérzést anélkül, hogy összeroppannánk a látvány alatt;
• és hogyan lehet nőként vezetni egy olyan országot, amelyet még mindig alapvetően férfiak irányítanak;
• mi kell ahhoz, hogy valaki ne csak országot vezessen, hanem közben önmagát is megtartsa;
• miként lehet úgy jelen lenni, hogy közben ne veszítsük el a belső iránytűnket. 

A kiadvány egyik fontos hangsúlya a magyar kisebbséggel való viszonyra esik. Čaputová volt talán az első olyan szlovák államfő, akit a magyar közösségek következetes nyitottsággal, partnerséggel és figyelemmel láttak el. Nem udvariasságból, hanem azért, mert ő maga is így működött: nyíltan, empatikusan, előítéletektől mentesen.

RÉSZLET A KÖNYVBŐL:

Hogyan néz ki az átmenet a gyakorlatban az elnökválasztás után? Rögtön kap egy irodát és egy csapatot, melynek tagjai már közszolgaként dolgoznak?
Szlovákiában meglehetősen hosszú idő telik el a választás és a beiktatás között. Nem tudom, hogy az elődeimnél ez hogyan történt, de én Andrej Kiska elnök úr hozzáállását nagyon előzékenynek találtam. Azonnal kaptunk egy irodát az elnöki hivatal másik épületében, a palota mellett, közvetlenül a kert mögött. Mondhatni, az alagsorban kezdtük, elég vicces volt. Volt egy kis csapatom, melynek tagjairól már a kezdetektől tudtam, hogy később is együtt szeretnék dolgozni velük. Elkezdtük keresni a tanácsadókat, természetesen önkéntes alapon, hiszen abban az időszakban senki nem kapott fizetést, még a megválasztott államfő sem. Két hónap alatt előkészítettük a hivatalt.

Már a választások előtt is voltak testőrei?
Igen, mert különféle fenyegetéseket kaptam. Amikor február környékén már az élen álltam a közvélemény-kutatásokban, azt tanácsolták, hogy vegyek igénybe magán- biztonságiszolgálatot. Az állami védelem a választás napján éjféltől jár a megválasztott elnöknek, így engem már aznap este állami testőrség kísért haza.

Milyen érzés úgy élni, hogy valaki mindig figyeli, kíséri?
Ez is része volt annak a sok újdonságnak, ami a megválasztásom után az életembe lépett, a kampány alatt még úgy éreztem, hogy ez csak ideiglenes, de a valódi felismerés csak néhány héttel a megválasztásom után történt. A testőreim ragaszkodtak hozzá, hogy ők vezessenek, ők vigyenek, ez biztonságosabb, mint gyalogolni, amire azért van mód. Akkoriban gyakran éreztem úgy, mintha fogoly lennék.
Később annyi minden zúdul az emberre a hivatali munkájával kapcsolatban, hogy ezek a dolgok fokozatosan háttérbe szorulnak. Voltak persze abszurd pillanatok is. Például a lányomnak volt egy csivavája, és amikor el akartuk vinni sétálni, két autó és négy testőr kísért. Az egész nagyon fura volt, és máig annak érzem. Azóta lett egy labradorunk is, és a kimozdulás otthonról, mondjuk egy gyors bevásárlás, logisztikai kihívássá vált. Nem lehetett csak úgy bepattanni a kocsiba.
És aztán ott voltak az első találkozásaim Jurajjal, a kapcsolatunk az elnöki mandátumom alatt mélyült el. Az első vacsoránkon a testőrök is jelen voltak. Ezek nagyon más élmények, mint amit az ember a hétköznapokban megszokott, de alkalmazkodni lehet hozzá. Fontos hozzátennem: a testőreim igazi profik, akiket tisztelek, és idővel szinte a család részévé váltak. Ott vannak velem mindenhol, a nyaraláson és az orvosi vizsgálaton is. Ha ez lenne az egyetlen szokatlan tényező, valószínűleg még mindig furcsán hatna, de a hivatallal járó sokrétű felelősség, feladat és élmény fokozatosan háttérbe szorítja ezeket az érzéseket.

Ön előtt csak férfiak töltötték be ezt a hivatalt. Volt-e olyan helyzet, amelyben a hivatali apparátusnak alkalmazkodnia kellett ahhoz az új körülményhez, hogy az államfő ezúttal nő? Például amikor a biztonsági szolgálat működéséről beszéltünk: fel kellett venniük női munkatársakat is?
A testőrségnél természetesen dolgozhat nő is, de ez nem automatikus. Idővel azonban mindenki hozzászokik az új helyzethez, mivel az ember szinte mindig ugyanazokkal dolgozik. A testőrök például a mellékhelyiségeket is ellenőrzik, vagy ha úszni megyek, átnézik az öltözőt. A strandon is ott vannak a családommal. Mondhatom, semmire sem vágytam jobban, mint hogy ebben a koromban idegen férfiak védőőrizete mellett öltözzek át a fürdőruhámba, de ezt is meg kell szokni. Gondolom, más lenne a helyzet, ha férfi lenne az elnök. Emlékszem, a beiktatás napján, amikor a fegyveres erők főparancsnokaként köszöntöttem a katonákat, így hangzott a vezényszó: "Éljen a haza, katonák!" Mire a katonák korábban azt válaszoltak: "Éljen, elnök úr!" Most pedig azt gyakorolták, hogy "Éljen, elnök asszony!" Ez valóban újdonság volt.
Ugyanakkor az intézmény hivatalos neve az alkotmány szerint Kancelária prezidenta Slovenskej republiky (KP SR) – a Szlovák Köztársaság Elnöki Hivatala. Sokat gondolkodtunk azon, hogy milyen mértékben lenne helyénvaló változtatni ezen. Máig vannak ilyen kisebb dilemmák. Nem arról van szó, hogy minden dokumentum fejlécét át kellene írni, de természetesebbé kellene válnia annak, hogy a "köztársasági elnök asszony" kifejezést használjuk. A változás az ilyen apró részletekben jelenik meg. Nagyobb nehézséggel azonban nem találkoztunk.

Így igaz, amikor rákerestem a prezidentka.sk-ra, nem működött. Ösztönösen így írtam, azért, mert az államfő nő. Ez jól mutatja a hátrányunkat az angollal szemben, ahol az ilyen megnevezések nemektől függetlenek. De lépjünk tovább. Milyen mértékben lehet átalakítani az elnöki hivatalt, és mennyiben követi a hagyományos vonalat?
Egyszerűen megfogalmazva: világos határvonal húzódik aközött, hogy kit nevezhetek ki közvetlenül, és ki kerül be a hivatalba pályázat útján. Kinevezhetek egy csapatot, amely a tanácsadó testületemet alkotja, ők az én választottjaim. A szóvivő személyéről is én döntök. Nagy befolyásom van a hivatalvezető kiválasztására is. Azonban minden más pozíció esetében, ha valaki a csapatomban szeretett volna dolgozni, kötelező volt pályáznia. És mindig a legalkalmasabbakat választjuk ki. Sokan vannak itt olyanok, akik már a korábbi időszakokban is a hivatalban dolgoztak.

Milyen szempontok alapján határozta meg a legszűkebb csapatának összetételét? Hogyan választotta ki munkatársait?
Alapvetően az vezérelt, hogy milyen programterületekkel kívánok foglalkozni. Természetesen a bel- és külpolitika jelentette a két legfontosabb pillért. Emellett kiemelt figyelmet szenteltem a szociális ügyeknek, a környezetvédelemnek, valamint a jog és az igazságszolgáltatás területének. Ezek a prioritások logikusan kijelölték azokat a szakmai irányokat, amelyekhez megfelelő tapasztalattal rendelkező embereket kerestem, és emellett osztják az értékrendemet. Úgy gondolom, ez sikerült is.

Az újonnan megválasztott államfő kap a hivatalba lépése előtt bármilyen tájékoztatást arról, hogy pontosan mi tartozik a hatáskörébe, és hogyan működnek a dolgok? Létezik például egyfajta gyorstalpaló, mint az amerikai kongresszusban? Várja egy hivatalnok, aki részletesen elmagyarázza, mire van jogosultsága, és hogyan kell eljárnia?
Ha egy megválasztott elnököt külön ki kell oktatni a hatásköreiről, az már önmagában problémát jelezne. Tehát alapvetően nincs ilyen. A kampány és a választás előtti időszak tulajdonképpen már maga is egyfajta felkészülés: ilyenkor próbára tesznek bennünket minden irányból. Rengeteg véleménnyel, állásponttal, témaérzékenységgel, valamint hatásköri kérdésekkel szembesítenek bennünket. Számomra ebben nagy segítség volt a jogi végzettségem, valamint a korábbi munkám során szerzett tapasztalataim az önkormányzati rendszerek működésének elemzésében. A beiktatás napján aztán jön a gyakorlat – az ünnepség, az alkotmányos ceremónia, ahol a protokoll szerint minden lépést pontosan meghatároznak. Ez már inkább a végrehajtás szintje. Természetesen a külföldi utaknak is megvan a maga szabályrendszere, protokollja, amelyet szintén ismertetnek. De már korábban, a nagykövetekkel és a külügyi osztály szakértőivel tartott megbeszéléseken is előkerül, hogy az adott országban éppen milyen témákat szükséges hangsúlyozni. Ezen alapinformációk birtokában fogalmazzuk meg az üzeneteinket.

Tisztában vagyok vele, hogy voltak alapvető programkritériumai. De a kezdetekkor meghatározott-e olyan belső mércét, amelyhez később viszonyítani tudta, hogy továbbra is két lábbal áll-e a földön, hogy nem szállt el?
Kezdettől fogva törekedtem arra, hogy hozzáértő emberekkel vegyem körül magam, és olyan nyitott, baráti légkört alakítsak ki, amelyben ők is szívesen és bátran mondják el, ha szerintük valamit rossz irányba viszünk. Még ha én vagyok is az elnök asszonyuk, a "főnök", igyekeztem oldott, kötetlen munkakörnyezetet kialakítani, ahol helye van a humornak és az őszinte visszajelzésnek. Fontosnak tartom, hogy ha valaki nem ért egyet velem, azt is elmondhassa. Tudnunk kell kimondani: ezt benéztem, ezt félreértettem. Tudatosan olyan erős személyiségekkel vettem magam körül, akiknek van saját véleménye, és lehetőségük van azt elmondani. Ez szerintem elengedhetetlen.
Ehhez kapcsolódik egy második, mélyebb szint is, amit már a legelején meghatároztam magamnak. Számomra ez bizonyos értelemben egy kísérlet arra, hogyan lehet egészséges módon bánni a hatalommal, hasonlóan ahhoz, ahogyan Gandhi kísérletezett az igazsággal. Lao-ce Tao te King című könyve tizenhét éves korom óta ott van az éjjeliszekrényemen, egy bizonyos fordítás, bár szinte mindegyik megvan otthon. Ez a mű nemcsak személyes fejlődésre, magasabb elvek követésére ösztönöz, hanem arra is, hogyan lehet ezek mentén egy társadalmat irányítani, ahogyan ő ezt már 2600 évvel ezelőtt megfogalmazta.
Mindezekből, amit még a mandátumom előtt tanultam és megtapasztaltam, világosan látszik számomra, mennyire fontos, hogy dolgozzunk önmagunkon és fejlesszük személyiségünket. A politikában, ahol az embernek hatalma van, ez különösen lényeges. Amilyen ember vagy, olyan politikát viszel. Amennyire képes vagy önreflexióra és önismeretre, annyira tudsz ellenállni a hatalom csábításának. És végül, de nem utolsósorban ott van a spiritualitás: annak a nagyobb összefüggésnek a tudatosítása, amelynek mi is részesei vagyunk. A mindennapokban is jelen kell lennie ennek a tudatosságnak. A cél, hogy két lábbal álljak a földön, számomra az őszinte kommunikációt a szeretteimmel, a magamon való munkát jelenti, valamint azt, hogy magamat tágabb kontextusban látom. Hogy ez mennyire sikerül, azt persze mások tudják jobban megítélni.

Tehát lehetséges igazság az életben és a politikában is?
Igen, bár nálam ez jóval korábbra nyúlik vissza. Mindig is érdekelt ez a kérdés, és ügyvédként ez még hangsúlyosabbá vált. A történelemben sok olyan embert látunk, akiket a hatalom levett a lábáról: elveszítették a belső iránytűjüket, és végül működésük öncélú lett. Természetesen voltak jó példák is, akik meg tudták őrizni integritásukat, de a többségre nem ez jellemző. Lao-ce írja, hogy aki egy országot vezet, annak elsősorban saját magával szemben kell szigorú elvárásokat támasztania, és magasabb elvekkel összhangban kell élnie. Számomra ez a gondolat is mélyen rezonált azzal a személyes elhatározással, hogy folytassam azt az önismereti és értékalapú munkát, amit már régóta fontosnak tartok. Az volt a célom, hogy a saját belső elveimet ne csupán magánemberként, hanem közszolgaként is képviseljem, és hogy ezt ajánlatként tegyem le a társadalom elé. A választást végül szinte a semmiből, minimális kampányköltéssel, a tizenötödik helyről nyertem meg, ahhoz hűen, amit belülről igaznak éreztem. Így próbálom ellátni a mandátumomat, még ebben a zavaros időszakban is. Ez az én kísérletem. És talán részben válasz arra is, hogy miként igyekszem visszafogni magam, amikor a hatalom esetleg elcsábítana.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Európa Könyvkiadó