Megjelent PaleoBenji legszemélyesebb anyaga. Itt a Szülői értekezlet EP

2025.12.01

PaleoBenji - a korábban Buzás Bence néven ismert alkotó - új négyszámos EP-jében olyan mélyre ás, mint még soha. A Szülői értekezlet egyszerre identitásregény, érzelmi leltár és bátor szembenézés: mindegyik dal egy "szülőhöz" szól egy olyan alternatív térben, ahol végre kimondhatóvá válik a kimondhatatlan.

A projekt külön érdekessége, hogy az alapjai még a biológiai apával való, 22 év utáni találkozás előtt születtek - az élmény azonban mindent újraértelmezett. Ez indította el a névváltást is: a Buzás Bence korszak lezárult, megszületett PaleoBenji, civil nevén Almássy Benjamin. A zenei világ műfajokon átível, az EP képi koncepciója pedig tovább mélyíti a személyes történetek súlyát. 

"Szerintem nem túlzás azt mondanom, hogy ez az EP eddigi életem legnagyobb műve. Ezzel zárom le a Buzás Bence-érát – és közben valahol tiszteletet is adok azért, amit az a verzióm addig cipelt, amíg elhozott engem ide, Almási Benjáminhoz. Egy becsúszott, eltitkolt kakukkfiókaként nőttem fel, és ebből kifolyólag szülői oldalon elmaradt a felelősségvállalás. Az album erről szól: szerettem volna megteremteni egy alternatív idősíkot, egy saját univerzumot, ahol minden szereplője a történetemnek jelen van, és szembesül a saját tetteivel. Innen jött az 'Szülői értekezlet' cím, és az is, hogy minden dal valamelyik 'szülőmnek' van címezve. Ez az anyag lezárás és új kezdet egyszerre, mert ezután PaleoBenji néven folytatom az utamat." - kezdte az előadó.

"Műfajilag nehéz egy címkével leírni az EP-t: van benne akusztikus dal, trap-pop és RnB is. A közös pont mindegyikben az, hogy egyetlen pillanatig sem célzottan 'slágeres' szerzeményeket akartam írni. Most 110 százalékban az vezérelt, hogy elmondjam, ami nyomja a lelkemet, és zeneileg is olyan eredményt hozzak létre, amiben teljesen magamra ismerek."

"Nagyon sok kedves barát és alkotótárs segítette ennek az anyagnak a létrejöttét, amit innen is köszönök! Csány Andris zenekarunk gitárosa volt segítségemre a dalok hangszerelésében, fllozz hallható vokálban, Nype Peti barátom pedig a prodban volt iszonyat nagy segítség - innen is köszönöm nekik!!"

"Azt szeretném üzenni, hogy a velünk történő dolgokra nagy egészében nincs ráhatásunk – csak arra, hogyan reagálunk rájuk. Az idő nem gyógyít be minden sebet, van, ami örökre velünk marad. Ezzel az albummal megölellek, és elengedlek az utadra."

DALRÓL-DALRA:

01 - Az Apa, gyere velem:
"Ezt a dalt a nevelőapámhoz fűződő kapcsolatom ihlette, abban az időszakban, amikor még azt hittem, ő a biológiai apám. Egyfajta könyörgés ez: ha tényleg te vagy az apám, miért nem szeretsz? A nyitány visszaemlékezés egy hosszú, érzelmileg bizonytalan állapotra."

02 - Az Apám fia:
"Ez a felvétel azt a pillanatot örökíti meg, amikor kézhez kaptam a DNS-tesztem eredményét, és kiderült, ki az igazi biológiai apám. Attól a naptól kezdve, amikor tükörbe nézek, őt látom, mert sajnos–nem sajnos kiköpött mása vagyok. A dal arról szól, hol volt ő az elmúlt 22 évben, és mit kezd az ember azzal, amikor hirtelen rádöbben a saját gyökereire."

03 - Az Anya, nem baj:
"A korábban ismert lemezfelvezető, amely a csalódás, az identitásválság és a szembesülés témáit dolgozza fel."

04 -Más-napok:
"Ez egy hangjegyzet formájú, rövid lezáró outro az album végén. Egy foszlány a 2025-ös évemből – arról, hogyan kérdőjelezi meg az ember az életet, amikor ő csak ösztönösen próbálja tenni, amit helyesnek érez, mégis minden bonyolultabbá válik. Egy kérdés marad: miért történik mindez?"

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Békési-Fehér Emma
fotó: Szabó Roland

A rendszerváltás utáni alternatív rock egyik mérföldköve, a Sex Action első nagylemeze végre újra hallgatható. A teljes, 12 dalos verzió az eredeti magánkiadás dalsorrendjével, felújított hangzással és a korabeli dizájnt idéző borítóval jelenik meg. A csomagolásban ezúttal a legendás bohóc mellett korabeli fotók és a teljes szövegkönyv is helyet...