Megjelent Ripoff Raskolnikov új dala, a Strange World, amely a hamarosan érkező Budapest Days album előfutára.
Megjelent a Swim Swim Naked új EP-je, a Sepiida

A Swim Swim Naked sűrű évet zár: a vidéki kluboktól a nagy fesztiválokig, Magyarországtól Svédországig táncoltatták végig a közönséget, közben uszodában forgattak klipet ifj. Vidnyánszky Attilával, és nemzetközi producerekkel dolgoztak közösen. Most megérkezett a második EP-jük, a Sepiida - öt dallal, négy közjátékkal és rengeteg játékos elektronikával. A cím latinul tintahalat jelent, és pont olyan sokszínű, mint a duó saját univerzuma.
A Sepiida két friss videóval érkezett meg: a Cool közel harmincfős stábbal és ifj. Vidnyánszky Attilával készült, az Apple Pie viszont egy négyfős DIY stop motion csapat munkája. A Hangfoglaló Program által támogatott zenekar most sem aprózta el a dolgokat, a zenei kiadvány mellé színező is jár.
"Nem szeretnénk egyértelmű stílust képviseli, ez a zenekar számunkra egy utazás, ahol bármikor tehetünk kitérőt. A fő csak annyi hogy jól érezzük benne magunkat. A 2024-ben megjelent Octopus EP volt az első olyan zenei anyag, amivel először kóstoltunk bele az elektronikus zene világába. Visszatekintve az egy évvel ezelőtti megjelenésre, egyre jobban belemerültünk ebbe a stílusba és egyre több lehetőséget ismertünk meg, miközben a dalok könnyedségét igyekszünk megtartani a mai napig" - meséli Kriszti és Dani.
"A Swim Swim Nakeddel egy saját kis univerzumot alkotunk, ahol együtt partizik a sellő és a béka. Nagyon érdekes számunkra a vízi világ, annak a csodái és a sokszínűsége, s ebbe a mesés környezetbe építkezünk a zenénkkel és a vizuális alkotásainkkal egyaránt."
"Az új dal a Hold tight, az EP legutolsó és egyben legbulisabb dala. A Sepiida számunkra nagyon sokszínű, mégis a különböző dalok egy nagy utazást alkotnak. Szerettük volna, hogy ezek a dalok szépen összefonódjanak, ezért a közjátékok, mint a metrók szállítanak el minket egy-egy adott "úticélra". Egyébként az első közjáték pont egy francia metró felvételére készült."
"Nagyon kedves, támogató visszajelzéseket kapunk, melyek elképesztően nagy örömet és energiát adnak. Azt gondoljuk, hogy a visszajelzésekre nem hagyatkozunk olyan értelemben, hogy nem azok alapján készítjük a dalainkat, a dalok különféle aktuális élethelyzetekből jönnek." - zárták végül az EP kapcsán.
A cikk elkészülését a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Programiroda támogatta.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Bihari Balázs
fotó: Komróczki Dia
Május elején a gitár kerül reflektorfénybe az Aréna színpadán - két egymástól eltérő, mégis látványban és energiában egyaránt erős produkcióval.
A több zenekart megjárt kolozsvári alkotó, Sebestyén Zoltán ezúttal egyszemélyes projektként, Mogorva néven lépett színre. A bemutatkozó dal az alternative pop, art pop és singer-songwriter mezsgyéjén mozog. A Fehér madár melankolikus, befelé forduló anyag, amely az elszakadás, az útkeresés és a hontalanság érzését sűríti pár percbe.




