Megjelent GAB friss-ropogós száma, a FORRÓ, amely az ősszel érkező nagylemeze következő előfutára. Az új szerzemény fontos állomása lesz az album történetének: egy olyan érzelmi fordulópontot mutat be, ahol a bizonytalanságot fokozatosan felváltja az otthonosság, az önazonosság és az önszeretet.
Előrendelhető Horváth János Antal két drámájának könyvváltozata

Horváth János Antal két, már színházban is sikerrel játszott darabja, a Becsapódás és A kezdet/vége most könyv formájában is megjelenik. A kötet a Felhő Café Könyvek és a Loupe Színházi Társulás közös kiadásában lát napvilágot, és mindenkinek szól, akit foglalkoztat az emberi létezés határhelyzete.
A történet abból a kérdésből indul ki, hogy mi történik velünk, amikor minden, amit biztosnak hittünk, hirtelen megváltozik körülöttünk? Horváth írásai pontosan, mégis érzékenyen mutatják meg azt a pillanatot, amikor az ismert világ darabjaira hullik, és új értelmet kell találnunk benne.
Ha most előrendeled a művet, akkor díszdobozban, dedikálva érkezik meg hozzád.
szerkesztette: Hatos Niki
A siófoki Plázs július első hétvégéjén is sűrű programmal készül, a hónap erősen indul, a korábbi hőhullám enyhül, így ideális körülmények várják a látogatókat a Balaton-parti bulikhoz és szabadtéri koncertekhez. A zenei kínálat mellett a foci-világbajnokság mérkőzéseit is közös kivetítésen lehet követni.
Október 9-én először ad koncertet Magyarországon Joshua Idehen. A brit-nigériai költő, író és előadó a budapesti Turbina Kulturális Központban mutatja be legújabb projektjét, amely a spoken word, az elektronikus zene és a közösségi előadásformák határterületén mozog.




