Megérkezett Lil Frakk hatodik nagylemeze

2025.03.07

Felnövéstörténetébe, traumáiba és azok feldolgozásába ad betekintést új albumával Lil Frakk. Az A Happy End Után Is Van Másnap koronghoz olyanok teszik hozzá a szükséges pluszt, mint bongor, Lusta Geri, Filo, DOÓR, WaTa, Kapitány Máté, vagy éppen Lengyel Levente (Fiúk). Frakk éles és olykor húsbavágó sorait élőben március 28-án, az Akvárium Klubban hallhatja a nagyérdemű, aztán pedig az előadó ráfordul a Sávlekötő Camp új évadára.

"Az elmúlt évem volt talán minden szempontból a legnehezebb. Magánéleti fronton is nagy hegyeket kellett megmászni, illetve az önreflexió útján is sokat haladtam terápiával. Kezdek kicsit felnőni, elkezdett foglalkoztatni a pszichológia, terápia, önismeret, ami engem is meglepett, de olyan szinten az életem része lett, hogy egyre több ilyen dal is íródott" - árulta el Lil Frakk.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Fehér Emma

Azt hiszem, megtaláltam azon abszolút kedvenc könyvemet, amelyet koreai szerző írt. Valamiért az ő kifejezésmódjuk sosem volt számomra elég meggyőző, egészen a legújabb olvasmányomat jelentő A könyvesbolt – Újrakezdés a kis koreai kertvárosban műig, amit Hvang Borum alkotott meg. A kötet tavaly elnyerte a Könyvkereskedők díját, nem véletlenül,...

Ha az elmúlt napokban találkoztál az olvasói élményeimmel, akkor már tudhatod, hogy júliusban elsősorban B.E. BELLE munkásságában merülök el. Az Árvák, illetve a Szinglik után most a Balerinákról mesélek. Ezt a művet is valós események ihlették (a szerző harminc év után vonult vissza a táncosművész karrierjétől), többek között az elfajult...

A 38 fejezetből álló, váltott szemszöggel építkező C. R. Jane - Mr. Téves Szám fókuszában két fiatal áll. Egyikük a mindössze 19 éves, zárkózott Monroe, aki főiskolai tanulmányai mellett két munkahelyen állja meg helyét. Hogy miért válaszol egy olyan üzenetre, amit nyilvánvalóan valaki másnak szántak? Mert a múltban szerzett sebei miatt falakat...