A Sávlekötő Camp idei közönségdíjasa, Palmyy ezúttal szólóban jelentkezik. Az OBSZESSZÍV a hirtelen szakítás fájdalmából táplálkozik: sötétebb, érettebb és őszintébb, mint korábbi közös munkái.
Matzon Ákos életműkiállítás nyílik a Virág Judit Galériában

Ma (06.05.) nyílik meg és egészen augusztus 29-ig láthatja a közönség a Matzon Á-Z című, árusítással egybekötött tárlatot, amelyen az idén 80 éves, Munkácsy Mihály-díjas festőművész, Matzon Ákos több, mint 150 alkotása tekinthető meg. A művek között akad festmény, fali objekt és szobor is.
A grandiózus kiállítás darabjai kivétel nélkül mind megvásárolhatóak. A konstruktív hagyományokra épülő szabad geometriaként definiálható munkák jellegzetesen épített, architekturális karakterek. Matzon művészete a festészet, a szobrászat és grafika határterületén mozog és ezzel is egy bizonyos transzcendens világlátást sugall, síkplasztikák, reliefek, úgynevezett két és fél dimenziók, sok ritmikus elem bevonásával (zene, matematika és geometria).
Miket láthatunk a kiállításon többek között?
- a hálók (NET) sorozat képeit,
- a Fényszalagokat,
- az Ómega út képeit,
- a Könyvképeket,
- az Objektek sorozatot,
- a viszonylag új papírkollázsait.
"Elsősorban a gondolataimat szeretném a festészetben megfogalmazni, kifejezni. A gondolatok viszont a saját, privát énem részei és nem kívánom, nem is tudnám azokat mindenkivel megosztani, inkább csak felkínálni szemlélésre, önálló vélemény alkotására" - mondta el Matzon Ákos.
"Egy-egy kép elkészítésekor nem tudok kiszakadni a kortárs építészet szellemének és formáinak hatása alól. Célom minél kevesebb formával a lehető legtöbbet láttatni, minél jobban érzékeltetni a teret, a mélységet, a síkbeli geometriai formák egymásra rétegződésével. Végül is az ember azért dolgozik, hogy örömöt szerezzen önmagának és másoknak" - tette hozzá a művész.
A belépés a kiállításra ingyenes. A galéria általában 10:00-18:00 között várja közönségét, de érdemes tájékozódni az aktuális nyitvatartást illetően a Virág Judit (1055 Budapest, Falk Miksa utca 30.) felületein.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Molnár Ágnes
Budapesten landol Marsh
Thomas Marshall, azaz Marsh a melodikus house színtér egyik kiemelkedő tehetsége. Három albummal és milliós streamjeivel vált a stílus meghatározó alakjává.
A Coca-Cola SZIN már az első körben ránk tolta a nagyágyúkat: augusztus 26–29. között Szegeden lép fel a friss lemezét először itthon bemutató DJ Snake, valamint az új kislemezzel visszatérő Bastille. Mindkét név garancia a tömegvonzó bulira - DJ Snake a globális EDM-világ egyik legkeresettebb figurája, a Bastille pedig másfél évtizede stabil...





