Megjelent Ripoff Raskolnikov új dala, a Strange World, amely a hamarosan érkező Budapest Days album előfutára.
Marilyn Manson 9 év után ismét Budapestre érkezik

Kilenc év után újra Budapestet veszi célba a sokk-rock ikon, Marilyn Manson: a provokatív frontember és zenekara július 22-én lép fel a Budapest Park színpadán.
Manson 1989-ben, Brian Hugh Warner néven indult, a Marilyn Monroe és Charles Manson neveiből kreált alteregóval. A provokatív stílus és a kritikai éleslátás a kezdetektől meghatározta zenéjét: az Antichrist Superstar hozta meg számára a világhírnevet, azóta pedig tucatnyi nagylemezt adott ki, miközben a zenei színtéren túl festményeivel és filmes szerepeivel is kísérletezik.
Legutóbbi albuma One Assassination Under God - Chapter 1 néven jelent meg 2024-ben, a napokban pedig Manson Instagramján belebegtette, hogy hamarosan érkezik a folytatás is, így könnyen lehet, hogy Budapesten már arról is hallhatunk dalokat. Manson jelenleg a turnézásra koncentrál, hiszen még be sem fejezték zenekarával a One Assassination Under God elnevezésű turnét Európában, máris újabb fesztiváldátumokat és koncerteket jelentett be jövő évre, köztük most budapesti fellépését is július 22-én, a Budapest Parkban.
A koncertre elsőként a regisztrált Live Nation tagok válthatnak jegyet november 27-én, 10 órától, míg a teljes körű jegyértékesítés november 28-án indul a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a www.budapestpark.hu oldalakon.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Nagy Kátya
Május elején a gitár kerül reflektorfénybe az Aréna színpadán - két egymástól eltérő, mégis látványban és energiában egyaránt erős produkcióval.
A több zenekart megjárt kolozsvári alkotó, Sebestyén Zoltán ezúttal egyszemélyes projektként, Mogorva néven lépett színre. A bemutatkozó dal az alternative pop, art pop és singer-songwriter mezsgyéjén mozog. A Fehér madár melankolikus, befelé forduló anyag, amely az elszakadás, az útkeresés és a hontalanság érzését sűríti pár percbe.




