Zenélő Taxi néven rendhagyó zenei akció indul június 9-én Budapesten, egy kisbusz szállít utasokat a városban, miközben fedélzetén élő koncert zajlik.
Márciusban tartja meg nagykoncertjét a Rómeó vérzik

A felvidéki rock 'n roll brigád, a Rómeó Vérzik hiába ünnepelte tavaly novemberben a 30. születésnapját, a lendületük, a pimasz életérzésük és a színpadi energiájuk alapján simán azt hihetnénk, hogy még mindig a húszas éveik közepén járnak - maximum a hangerő lett nagyobb.
A banda nem sokat pepecselt az ünnepléssel. Alig indult el a 31. évük, máris újra úton vannak, hogy megmutassák, miért tartják őket a magyar rockszíntér egyik legkitartóbb és legéletigenlőbb formációjának. A következő nagy állomás pedig nem más, mint a budapesti Akvárium Klub KisHall, ahol március 13-án egy masszív, több mint kétórás nagykoncerttel készülnek.
Ezen az estén fókuszt kap az a fajta ugrálós-éneklős, sörszagú, őszinte dirty rock and roll életérzés, ami miatt még hétfőn is rekedt hangon mosolyoghatsz majd. Koppányék ígérete szerint a programba bekerülnek a kihagyhatatlan slágerek, de most előkerülnek ritkán vagy régen játszott favoritok is - azok a dalok, amikért a keménymag már évek óta könyörög a koncerteken.
A setlistben helyet kap többek között a legendás:
- Az Ördög, az Isten,
- az Élet és a Halál Keleti rock and roll,
- Kiskakas.
"Egytől-egyig minden bulinkat imádjuk, de gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, a budapesti koncertjeink elég közel állnak a szívünkhöz, mert mindig azt érezzük, hazaérkeztünk. Ez a március 13-i dátum pedig több szempontból is különleges lesz, nem csak azért, mert itt tesztelem majd először hosszabb bulin a térdemet, hanem mert teljes mértékben lecseréltük a tavalyi év születésnapi setlistjét, így biztosan okozunk majd pár kisebb-nagyobb meglepetést.. vagy akár úgy is mondhatnám, remélem sikerül berobbantanunk a tavaszt.." - ajánlja magukat Koppány.
Az este külön pikantériája, hogy az időpontváltozás miatt a bulit lemondó Zanzibar helyett is helyt kell állnia Koppányék triójának. De aki ismeri a Rómeó Vérzik mentalitását, az tudja: ők nemhogy nem ijednek meg ettől, hanem kifejezetten szeretik a kihívásokat. Ha kell, duplán odacsapnak - és általában kell.
A koncert vendége a 4OZ lesz, akik Ozzy Osbourne és Black Sabbath tribute bandaként gondoskodnak róla, hogy az este már az elején megkapja a közönség azt a súlyos, sötét rockenergiát, amitől mindenki úgy érzi majd: itt ma nem lesz kegyelem.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Kurcz Orsi
Új képzési programot indít a Sziget és a Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK), elstartolt a hellonext Steward program jelentkezése. A kezdeményezés célja, hogy fiatalok bevonásával erősítse a fesztiválok biztonsági és támogató rendszerét, miközben gyakorlati betekintést ad egy nagyrendezvény működésébe.
Az áprilisban megjelent, 33 számos Air 2 album és a május 2-i Budapest Park-koncert után újabb állomáshoz érkezik Co Lee és a WAVY kollektíva közös projektje. Július 10-én a budai hegyekben található Farkashegyi repülőtéren rendeznek egynapos, exkluzív lemezbemutató minifesztivált.




