Magyar hangok a világűrben: a Bagossy Brothers Company és Kapu Tibor történelmi produkciója

2025.10.04

A Bagossy Brothers Company Visszajövök című dala az első magyar nyelvű szerzemény, amelyet valaha eljátszottak a világűrben. Kapu Tibor űrhajós, a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén ragadta meg a gitárt, és játszotta el az egyik legnépszerűbb Bagossy-dalt, amelynek szövege új, rendkívül különleges értelmet nyert a föld feletti környezetben.

A zenekar már az év elejétől utalt a különleges együttműködésre. A márciusi MVM DOME-os koncert merch-termékei között megjelent egy póló, amely egy gitárral lebegő űrhajóst ábrázolt, míg a szeptemberi Budapest Parkos koncert vizuális arculata egy arc nélküli űrhajós motívumára épült. A rajongók azonban a finom utalások ellenére sem sejtették, mi készül. A titok a Parkos koncerten hullt le, Kapu Tibor a ráadásban csatlakozott a gyergyószentmiklósi zenekarhoz, így döbbenhetett rá arra a közönség, hogy a legfrissebb magyar űrhajóssal kiegészülve játszik a zenekar a színpadon.

"Januárban kezdtük a munkát, fél évvel a repülésem előtt. Akkor még csak annyit tudtam, hogy ha a fene fent eszik is, én gitározni fogok a világűrben. A világűrben aztán jött a munka, a kialvatlanság, az élmények, a felfoghatatlanság, a szépség, a csodálkozás, és annak ellenére, hogy az űrgitár mellett ezerszer haladtam el, csak a küldetés utolsó napjaiban kerültem oda, hogy játszak is rajta. Sosem fogom elfelejteni, milyen érzés volt ezt a dallamot játszani, közben a Földet nézni és arra gondolni, hogy nem sokára visszajövök én is. Valami mély, őszinte, szelíd, olyan, amikor az ember sóhajt egy nagyot és szíve kinyílik. Magyar hangokat játszottam a világűrben. Még visszagondolva is beleborzongok" – mesélte Kapu Tibor.

"Idén az űrutazásom mellett a Parkos koncertet vártam a legjobban, aznap pedig a 15 éves osztálytalálkozóm ellenére is e körül forgott minden gondolatom. Sokkal jobban izgultam, mint a rakétában. Imádtam kilépni a délutáni napfényes színpadra, belelátni abba, milyen elképesztő profi és mégis baráti munka zajlik ilyenkor a háttérben. A road-ok a világon a legkedvesebbek voltak velem és a gitárommal. Az izgalom csak szépen lassan hagyott alább és a keletkező űrt kezdte betölteni az izgatottság. A koncert előtt átadtam a bandának azt a kicsi kék Bagossy pengetőt, amit még a pólóval együtt vettem annak idején és kihozattam Houstonba, hogy aztán elvigyem zsebben a világűrbe. Amikor a srácok felmentek a színpadra, a backstage-ből néztem, ahogy a testvérek megölelik egymást utolsó mozzanatként, mielőtt a tömeg szeme elé kerülnek. Csordultig telt érzelmekkel a teljes nap, aminek a végefelé már ugrálva vártam, hogy végre felvehessem a gitárt. A sötét színpadon bebotorkáltam a leeresztett LED-kör közepére és onnan néztem végig a mögöttem felsejlő videós összeállítást a küldetésemről. Rettenetesen büszke voltam. Az addigra már elkeveredett, minden gondolatomat felülíró izgalom-izgatottság úgy szűnt meg egy csapásra, mint amikor a rakétánkban emelkedéskor a leggyorsabb, legrázósabb, leghangosabb szakasz után hirtelen beáll a súlytalanság és a világűr csendje. Letisztulva, megérkezve álltam a színpadon. Libabőrösen gondolok vissza a közönség reakciójára, azokra a pillanatokra. Feljöttek mellém Norbiék, elkezdtek zenélni, én pedig belefeledkeztem az érzésekbe. Felszabadult összenevetés Zsombival és Atával, elégedett mosoly Szilárddal, baráti kacsintás Lacival, ölelés Norbival. Az a pár perc olyan gyorsan ment el, olyan természetesen, olyan könnyedséggel, hogy már akkor elkezdtem sajnálni, hogy nem egy teljes koncertnyi anyagot játszottam el az űrben" – tette hozzá Tibi.

"Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Visszajövök történelmet írt és az első magyar nyelvű szerzeményként debütált a világűrben. Hihetetlen belegondolni, hogy ez a dal milyen utat járt be, ahogy Gyergyóból indulva, a világűr érintésével megérkezett a Budapest Parkba. Vannak dolgok, amit minden zenész elképzel, amikor először hangszert vesz a kezébe, de vannak olyanok is, amiket lehetetlen mérföldkőként előre megjósolni. Nos, ami velünk történt, az abszolút ez utóbbi kategóriába tartozik" - mondja Bagossy Norbert, a zenekar frontembere.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Magócsi Anikó
fotó: Hegyi Júlia Lili

A hazai hiphop-színtér újabb remek produkcióval gazdagodott, napvilágot látott a FELT és Eliot újdonsága, a Purple. A zenei alapot Kinyik Gábor készítette, aki kifinomult produceri érzékkel teremtett atmoszférát a számhoz. A szöveg a fiatal generáció érzésvilágát, belső vívódásait tükrözi. A felvétel, a mixing és a mastering teendők a 4tress...

A Vígszínház új bemutatója, Egy gyilkosság mellékszálai a gyász és az igazságkeresés komplex világába vezeti el a nézőket. Az előadás Borbély Szilárd 2000 karácsonyán történt családi tragédiája nyomán írt prózáját ülteti színpadra, izgalmasan ötvözve a dokumentumdráma, a líra és az esszé elemeit. A történet középpontjában a brutális rablótámadás...