A Park FM reggeli műsorát jelentő Hajnali Kör vendége volt a BSW két tagja, avagy Matyi és Gaben. Az adásban többek között a Lidokain című slágerük születéséről is meséltek, így derült ki, hogy a végeredmény igencsak eltér a dal demóverziójáttól, amelyben Gaben verzéje egy negyvenes éveiben járó nőről szólt, aki elrontotta az életét. Mivel...
Lotfi Begivel, Tolvai Renivel és L.L. Juniorral újult meg a Neoton Família ikonikus slágere

Nyolcvanadik születésnapja alkalmából egy különleges produkcióval ünnepli Pásztor Lászlót (NEOTON alapítója, dalszerzője) a Magneoton kiadó. Történt ugyanis, hogy a Neoton Família Holnap hajnalig örökzöldjét új köntösbe öltöztette egy trió, amely olyan előadókból állt össze, mint Lotfi Begi, Tolvai Reni, valamint L.L. Junior.
"Gyerekkoromban Pásztor-Jakab-Hatvani dalait hallgatva nőttem fel, hihetetlen belegondolni, hogy 30 évvel később Laci születésnapjára így készülhettem többedmagammal. Talán nem meglepő, hogy Junior azonnal igent mondott, hisz ez az egyik kedvenc dala. Amikor felhívtam, épp a Karib-térségben tartózkodott, szinte adott volt, hogy moombahton és reggaeton irányába vigyük a dalt. Reni hangja pedig tökéletes választás volt, feminin, mint Éváé, mégis teljesen új színt adott az előadásnak." - mondta el Lotfi Begi.
"A tempó volt a kulcs. Egyrészt figyelni kell arra, hogy akik az eredetit ismerik és szeretik, ne kapjanak a fejükhöz. Meg kell tartani azokat a jellegzetes elemeket, amelyeket mindenki felismer. Közben cél az is, hogy az új közönséghez, generációhoz is közelebb hozhassuk a nagybetűs klasszikusokat. Nem egyszer fordult elő, hogy én is előbb az új verziót szerettem meg, és csak utólag ismertem meg az alapját. Így fedeztem fel több előadó teljes munkásságát is, és váltak a kedvenceimmé." - tette hozzá.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Fehér Emma
A 6363 Gege nemrég apuka lett. Ez az új élet, új szerep ihlette a produkció legújabb számát is, amelyhez Regős Ábel rendezett klipet. Az operatőr Szűcs Gábor volt, Nagy Judit Borbála pedig a látványtervekért felelt.
A május 26-án elstartolt LAM Tones projekt legújabb részében IAMYANK valamint Simon Zsuzsanna és Bognár Benedek 8,5 perces elektronikus videóját élvezheti a nagyérdemű, amely kifejezetten a Light Art Museum aktuális kiállításán látható Guillome Marmin egyik alkotásához készült.