Zenélő Taxi néven rendhagyó zenei akció indul június 9-én Budapesten, egy kisbusz szállít utasokat a városban, miközben fedélzetén élő koncert zajlik.
Likó Marcell szólóesttel érkezik Budakalászra

Likó Marcell, a Vad Fruttik frontembere, idén ősszel Budakalászon ad különleges szólóestet. Az AlterPlacc közönsége november hetedikén testközelből élheti át azt az intim, személyes világot, amelyben Marcell egyedül áll színpadon.
A 20 éves jubileumát ünneplő Vad Fruttik nélkül aligha lenne teljes a hazai alternatív rock színtér. A zenekar olyan dalokkal írta be magát a közönség szívébe, mint a Sárga zsiguli, a Nekem senkim sincsen vagy a Nem hiszek. Az énekes-dalszerző munkásságát a szakma is elismerte: 2014-ben Fonogram-díjat kapott, 2017-ben pedig Marcell nyerte el az Artisjus "Az év dalszövegírója" díját.
Likó szövegei egyszerre szólnak panellétről, családi játszmákról, elárvultságról és élvezetekről - de valójában minden hallgató a saját történetét fedezi fel bennük. A Bunkerrajzoló című önéletrajzi kötetében - amelyet Géczi János íróval közösen jegyez - ugyanez a nyers őszinteség és személyesség mutatkozik meg, mint a dalokban.
A budakalászi szólóest ennek az életútnak és dalszerzői világnak az esszenciáját ígéri: történetek, amelyekben az ismerős és az ismeretlen egyszerre tükröződnek vissza, és ahol a közönség saját idejére, saját élményeire ismerhet rá.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Kurcz Orsi
Új képzési programot indít a Sziget és a Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK), elstartolt a hellonext Steward program jelentkezése. A kezdeményezés célja, hogy fiatalok bevonásával erősítse a fesztiválok biztonsági és támogató rendszerét, miközben gyakorlati betekintést ad egy nagyrendezvény működésébe.
Az áprilisban megjelent, 33 számos Air 2 album és a május 2-i Budapest Park-koncert után újabb állomáshoz érkezik Co Lee és a WAVY kollektíva közös projektje. Július 10-én a budai hegyekben található Farkashegyi repülőtéren rendeznek egynapos, exkluzív lemezbemutató minifesztivált.





