Zenélő Taxi néven rendhagyó zenei akció indul június 9-én Budapesten, egy kisbusz szállít utasokat a városban, miközben fedélzetén élő koncert zajlik.
Lemezbemutató koncerttel tér vissza Budapestre Julian Sas

Szeptember 27-én ismét Budapesten lép fel a holland gitáros, Julian Sas, akit a blues rock hazai rajongói már 2019-ben és 2023-ban is hallhattak az újbudai Analog Music Hall színpadán. A trió ezúttal legújabb, idén februárban megjelent Miles and Memories című albumát mutatja be, friss dalokkal és a megszokott energiával teli koncertélménnyel várva a közönséget.
A repertoárból természetesen nem hiányoznak majd a legendás előadók, mint Rory Gallagher vagy Jimi Hendrix örökbecsű feldolgozásai, hiszen Julian Sas számára ezek a zenészek jelentik a fő ihletforrást. Az est tehát egyszerre ígér nosztalgiát és új zenei élményt a blues rock kedvelőinek.
A budapesti koncerten Julian Sas produkcióját Edwin van Huik basszusgitáros, Lars-Erik van Elzakker dobos erősíti.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Csillag Zoltán
Új képzési programot indít a Sziget és a Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK), elstartolt a hellonext Steward program jelentkezése. A kezdeményezés célja, hogy fiatalok bevonásával erősítse a fesztiválok biztonsági és támogató rendszerét, miközben gyakorlati betekintést ad egy nagyrendezvény működésébe.
Az áprilisban megjelent, 33 számos Air 2 album és a május 2-i Budapest Park-koncert után újabb állomáshoz érkezik Co Lee és a WAVY kollektíva közös projektje. Július 10-én a budai hegyekben található Farkashegyi repülőtéren rendeznek egynapos, exkluzív lemezbemutató minifesztivált.





