Közreműködők fűszerezik a Hősök új lemezét

2025.03.24

A Hősök tíz év után jött ki új albummal. A Kazin nyolc dal kapott helyet és olyan előadókkal találkozhatunk a szerzeményekben, mint CéAnne, Deego, Tibbah, FRANKO, valamint a Bunkóman és Gyökér duó. A korong megjelenésének napján klipet is publikáltak a srácok, ugyanis az Ismersz rég dalhoz Győrben forgattak klipet a fiúk.

"EP-t terveztünk kiadni, de annyi dal készült, hogy úgy döntöttünk, nagylemez lesz. Nem írtunk rá célzottan slágert, nem is volt ilyen indíttatásunk, egyszerűen csak jólesett dolgozni rajtuk. Szerintem hangzásában, témájában és stílusában is elég mély lett" - kezdte Mentha.

"Bunkóman és Gyökér szintén veszprémiek, mint mi, korábban egy tehetségkutatón is szurkoltunk nekik. Fiatalok és nagyon bírjuk őket. Gondoltuk, tartson össze a két veszprémi hiphopgeneráció. Mindenképpen kiemelném még állandó társunkat, Mr. Joekert, valamint Csorbics Mátét és Diazt, akik producerként segítették a Kazi létrejöttét. Az Egy centiben ketten vagyunk Ecküvel, és jelenleg ez áll hozzám a legközelebb. Nagyon megfog az egész hangulata, és szerintem mindketten elég jó szöveget írtunk rá, ha most kéne kiemelnem egyet a nyolc közül, ez lenne az, de természetesen mindet nagyon szeretem." - mondta még el a rapper.

"Győrben forgattuk elég minimál stábbal és kis költségvetéssel, saját rendezésben és gyártásban. Érdekesség, hogy szerepel benne egy olyan falfestmény, amit három évvel ezelőtt én készítettem" – mesélte Mentha.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Varga Zsófia

Megjelent GAB friss-ropogós száma, a FORRÓ, amely az ősszel érkező nagylemeze következő előfutára. Az új szerzemény fontos állomása lesz az album történetének: egy olyan érzelmi fordulópontot mutat be, ahol a bizonytalanságot fokozatosan felváltja az otthonosság, az önazonosság és az önszeretet.

A siófoki Plázs július első hétvégéjén is sűrű programmal készül, a hónap erősen indul, a korábbi hőhullám enyhül, így ideális körülmények várják a látogatókat a Balaton-parti bulikhoz és szabadtéri koncertekhez. A zenei kínálat mellett a foci-világbajnokság mérkőzéseit is közös kivetítésen lehet követni.

Október 9-én először ad koncertet Magyarországon Joshua Idehen. A brit-nigériai költő, író és előadó a budapesti Turbina Kulturális Központban mutatja be legújabb projektjét, amely a spoken word, az elektronikus zene és a közösségi előadásformák határterületén mozog.

Share