Zenélő Taxi néven rendhagyó zenei akció indul június 9-én Budapesten, egy kisbusz szállít utasokat a városban, miközben fedélzetén élő koncert zajlik.
Közösségi élmények az Erkel Színházban: dedikálások, Meet&Greet és táncos esték

Az Erkel Színház az őszi szezonban új kezdeményezésekkel erősíti közösségépítő küldetését. A cél, hogy a színház ne csupán előadások helyszíne legyen, hanem olyan találkozási pont, ahol a művészek és a közönség közvetlen kapcsolatban élhetik meg a színház varázsát.
Az első ilyen alkalom október 11-én érkezik el, hiszen az Elisabeth előadás után dedikálás várja a nézőket, akik személyesen találkozhatnak a darab szereplőivel. A belépés aznapra váltott jeggyel lehetséges.
A hónap másik nagy eseménye az Apáca Show exkluzív Meet&Greet bulija, amely október 30-án 19:00 és 21:00 között hozza össze a közönséget és a musical sztárjait. A fogadással egybekötött rendezvényen többek között Peller Anna, Náray Erika, Feke Pál, Brasch Bence és Papadimitriu Athina is ott lesz, zenével, beszélgetéssel és meglepetésekkel.
Hamarosan útjára indul az Erkel After is, amelynek keretében az emeleti büfé táncparketté alakul, és bizonyos előadások után maguk a színművészek állnak a DJ-pult mögé.
"A hagyományos színházi formátumot kiegészítve olyan élményeket szeretnénk nyújtani a látogatóinknak, amelyek közelebb hozzák egymáshoz a művészeket és a közönséget" – meséli Szente Vajk. "A különleges események sora lehetőséget teremt a találkozásokra, a közösségépítésre, a közös élmények megélésére" - tette hozzá az Erkel Színház vezetője.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Marinka Csaba
fotó: Kaszner Nikolett
Új képzési programot indít a Sziget és a Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK), elstartolt a hellonext Steward program jelentkezése. A kezdeményezés célja, hogy fiatalok bevonásával erősítse a fesztiválok biztonsági és támogató rendszerét, miközben gyakorlati betekintést ad egy nagyrendezvény működésébe.
Az áprilisban megjelent, 33 számos Air 2 album és a május 2-i Budapest Park-koncert után újabb állomáshoz érkezik Co Lee és a WAVY kollektíva közös projektje. Július 10-én a budai hegyekben található Farkashegyi repülőtéren rendeznek egynapos, exkluzív lemezbemutató minifesztivált.




