Új dalt adott ki a 43 éve működő Pál Utcai Fiúk. A Süllyedünk energikus hangzással és erős, szövegközpontú megközelítéssel érkezik, jelezve, hogy a zenekar lendülete továbbra is töretlen.
Közeleg minden idők legnagyobb Leander koncertje

Augusztus 19-én este a Margitszigeti Szabadtéri Színpad ad otthont annak a nagyszabású koncertnek, amelyet egyetlen igazi Köteles Leander rajongó sem hagyhat ki. A 20 órakor kezdődő előadás során Leander legnagyobb slágerei csendülnek fel nagyzenekarral, illetve rockzenekarral egyaránt, ugyanis színpadra áll a Leander Szimfonik, a Leander Kills és az Amigod is.
A különleges este során nemcsak a már jól ismert dalok kapnak új, monumentális hangszerelést, hanem meglepetések és exkluzív vendégek is gondoskodnak arról, hogy ez az esemény valóban megismételhetetlen legyen. A show hangulatát az Amigod zenekar mellett további fellépők is fokozni fogják.
Április 20-án az Európa Könyvkiadónál jelenik meg Federica Manzon: Visszatérés Triesztbe című regénye. Az olasz szerző ötödik könyve nemzetközi figyelmet kapott, elnyerte a rangos Campiello-díjat, 2025-ben pedig Masi Civiltà Veneta-díjjal is kitüntették.
A spanyol-német énekes-dalszerző, Alvaro Soler június 5-én Budapesten, a Barba Negra színpadán mutatja be legújabb albumát, az El Camino-t.





