kisbetűs ünnepnapok: "Ez a lemez viszonylag diverz anyag lett"

2025.03.13

Nemrégiben megjelent a kisbetűs ünnepnapok (Gollob Márton - ének, gitár, Torda Barnabás - ének, basszusgitár, Velek Domonkos - ének, billentyű) második albuma, a sokrétű, tizenegy dalt tartalmazó Az izéből az izé.  A Hangfoglaló Induló előadói alprogram 11. évadának egyik támogatott produkciója az A38 hajón mutatta be ezt a korongot. Villáminterjú a banda frontemberével, Domonkossal.

Szoktál egész albumokat végighallgatni? Melyek a kedvenceid?
Igen, de ez kicsit olyan, mint az olvasás. Hiába gondolja magáról azt az ember, hogy szokott, időnként elmarad a belső elvárásokhoz képest. Idén célom volt, hogy több lemezt hallgassak meg egyben, eddig tizenkilencet sikerült.  Paul McCartney második szólólemeze, az 1971-es Ram a nagy kedvencem, de egyelőre George Harrison Living in The Material World albumát hallgattam a legtöbbet ebben az évben.

Számos zenei stílusból építkezik ez a korong. Ez mennyire tudatos, vagy éppen ösztönös folyamat nálatok?
Az biztos, hogy tudatosan igyekszünk szélesíteni a rálátásunkat azokra a zenei irányzatokra, mozgalmakra, amiket érdekesnek tartunk. A latin jazz szeretete mindig is egy faktor volt a zenénkkel kapcsolatban, de szerintem most először tudtuk egy viszonylag autentikus módon átültetni a saját hangzásunkba.

Milyen visszajelzések érkeztek eddig az album kapcsán?
Azt érzem, hogy ezzel a lemezzel sikerült valamivel szélesebb körben átütni azt, hogy nem egy tingli-tangli alterzenekar vagyunk, mint ahogy a felületes hallgató sokszor gondolja rólunk. Úgy értem, egy fokkal összetettebb, nehezebben emészthetőbb zenei megoldásokkal szeretünk élni, mindamellett, hogy talán olyan fizimiskánk van, amivel könnyen lehet ránk mondani azt, hogy "olyan boyband-féleségek" vagyunk, amiről meg általában a közérthetőség következik a többségnek... Bár vannak könnyen befogadható dalaink az új lemezen is, például a Nyállámálló, vagy a Nincsen semmi baj, alapvetően gondolkodós zeneiségünk van.

Hogy sikerült a lemezbemutató az A38 hajón?
Nagyon jól! Egyrészt, egy húrszakadáson túl nem volt semmilyen technikai problémánk, ami elég fontos, ha ennyi új dalt játszik egy zenekar! Másrészt pedig a stábunk és a vendégzenészek, Mészáros Ábel, Gollob Ádám is nagyon kitettek magukért. Ezúton is köszi nekik!

Manapság egyre kevesebben hallgatnak meg egész lemezeket, ha valaki csak egy-egy dalra szánna időt, melyikkel kezdje a zenehallgatást?
Attól függ, hogy milyen az ízlése, milyen hangulata van éppen. Ez a lemez viszonylag diverz anyag lett. Ha valaki a keményebb műfajt szereti, akkor a Rezidenciát ajánlom, ha a latinosabb vagy "okosabb" dolgokat, akkor a Fejet, a Sambát, A tó körült. Ha közérthetőbbet szeretne, akkor a Nyállámállót, a Csupánt, a Nincsen semmi bajt ajánlom. De az igazi finomságok a Fel se fogodban, a Mögöttékben és a Hová tűnt?-ben vannak!

A cikk elkészülését a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Programiroda támogatta.
írta: Hatos Niki

Azt hiszem, megtaláltam azon abszolút kedvenc könyvemet, amelyet koreai szerző írt. Valamiért az ő kifejezésmódjuk sosem volt számomra elég meggyőző, egészen a legújabb olvasmányomat jelentő A könyvesbolt – Újrakezdés a kis koreai kertvárosban műig, amit Hvang Borum alkotott meg. A kötet tavaly elnyerte a Könyvkereskedők díját, nem véletlenül,...

Ha az elmúlt napokban találkoztál az olvasói élményeimmel, akkor már tudhatod, hogy júliusban elsősorban B.E. BELLE munkásságában merülök el. Az Árvák, illetve a Szinglik után most a Balerinákról mesélek. Ezt a művet is valós események ihlették (a szerző harminc év után vonult vissza a táncosművész karrierjétől), többek között az elfajult...

A 38 fejezetből álló, váltott szemszöggel építkező C. R. Jane - Mr. Téves Szám fókuszában két fiatal áll. Egyikük a mindössze 19 éves, zárkózott Monroe, aki főiskolai tanulmányai mellett két munkahelyen állja meg helyét. Hogy miért válaszol egy olyan üzenetre, amit nyilvánvalóan valaki másnak szántak? Mert a múltban szerzett sebei miatt falakat...