A mindig bátran kísérletező Honeybeast május 24-én telt ház előtt áll színpadra a Kobuciban. Hogy a rajongók addig se unatkozzanak, kijöttek Bezárkózás című dalukkal, amit a CinemaTrip közönsége már hallhatott. A mézlassan hömpölygő, folk-rockos hangzású pedal steel gitárral fűszerezett (Lengyel Tibor) szám egyfajta belső utazást képvisel,...
Kiállítják Szipál Márton ikonikus műveit

A hollywoodi hírességek fotográfusát jelentő Szipál Márton 101. születésnapján bejelentették, hogy kezdetét veszi a SZIPÁL 101 Fény-Élet-Örökség. Június 14-től egészen október 5-ig a debreceni MODEM-ben ismerkedhet meg a nagyérdemű Szipál alkotásaival egy teljes életművet bemutató kiállítás keretében.
Az 1956-ban Egyesült Államokba emigrált fotós meghódította egész Hollywoodot, műtermet nyitott Los Angeles legfelkapottabb sugárútján. Szipál olyan nagyságokat örökített meg stúdiójában, mint John Wayne, Tommy Lee Jones, Leslie Nielsen, Tracy Nelson, Charlene Tilton, Priscilla Presley vagy Gábor Zsazsa. Szipál fotósként az arcot helyezte középpontba, láthatóvá tette az egyediséget, hangsúlyt adott a szemeknek, mesterien bánt a világítással, a szépet látta meg minden modelljében.
"Hatalmas öröm, hogy a világ egyik ikonikus fotográfusa előtt látványos kiállítással tiszteleghetünk. A tárlaton Szipál eredeti fotográfiáit is bemutatjuk, hagyatékának becses darabjait, amelyek most először kerülnek a nyilvánosság elé ilyen átfogó formában. Szipál már kilenc éve nincs köztünk, fotói azonban halhatatlanok. Büszkék vagyunk rá, hogy először Debrecenben láthatják az érdeklődők ezt a páratlan anyagot" - mondta Vizi Katalin, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ ügyvezetője.
"Az emlékév során megidézzük Szipál szellemét a munkamódszereitől a személyes stílusáig. A programba Martin életfilozófiájának megfelelően bevonjuk a gasztronómiát is - Lokodi Ákos séf gondolja újra Martin egyedi receptjeit. Komplex emlékévet tervezünk, amely méltó Szipál személyiségéhez szerepéhez és nagyságához. Bevonjuk mindazokat, akik ismerték, hogy osszák meg közös élményeiket, életre szóló tanításait, a felhőtlen együtt töltött pillanatokat" – mondta el Lajti Virág, a SZIPÁL 101 emlékév kurátora.
"A kiállítások fókuszában Szipál fotográfiai munkássága és páratlanul erős hatású személyisége áll, de bemutatjuk alapvető kompozíciós elveit, megjelenítjük különleges tárgyakkal vagy éppen fénnyel, világítással is megteremtett enteriőrjeit, azokat a kiemeléseket és finom összhangokat, amelyek munkáinak egyedi stílusát hozták létre" - említette meg a tárlatokról Csizek Gabriella (Capa Központ) kurátor.
Az emlékév során a gyűjtemény egy része Balatonfüredre is ellátogat a Füred Art Week keretében július 18-20. között, majd a következő állomás BCT Budapest Contemporary kiállítás és vásár lesz szeptember 25-28. között.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Molnár Ágnes
fotó: Vigh Levente
Közel 50 éve, hogy a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM) életre hívta a múzeumok világnapját. A május tizennyolcadikai esemény célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a múlt emlékeit őrző, bemutató intézményekre.
Május harmadik hétfőjén nyitja ki kapuit a nagyközönség előtt a Gustav Klimt: The Immersive Experience című interaktív kiállítás. A legmodernebb technikai segítséggel épülő, részletgazdag, 2000 négyzetméteres látogatóterű produkcióban megelevenednek az osztrák festő olyan alkotásai, mint a Hölgy legyezővel, a Halál és élet, valamint A csók. Utóbbi...