A Park FM reggeli műsorát jelentő Hajnali Kör vendége volt a BSW két tagja, avagy Matyi és Gaben. Az adásban többek között a Lidokain című slágerük születéséről is meséltek, így derült ki, hogy a végeredmény igencsak eltér a dal demóverziójáttól, amelyben Gaben verzéje egy negyvenes éveiben járó nőről szólt, aki elrontotta az életét. Mivel...
Júliusban ismét látható a 80 nap alatt a Föld körül

A TRIP, a Gold Record és a Kult2 közös produkciója július 8-án a MOM Kulturális Központ repertoárjában szerepel. Verne Gyula regényéből Divinyi Réka írt szellemes színdarabot, melynek rendezője Magács László, a dalok zenéjét és szövegét Csorba Lóci jegyzi, a Lóci játszik pedig nemcsak kísérője, hanem aktív résztvevője is az előadásnak. A nagy sikerű Pesti Színházi előadás után Auda hercegnőt ezúttal Nagy Bogi alakítja. Bogin túl olyanok bizonyítanak még az előadásban, mint Hirtling István, Karácsonyi Zoltán, Szántó Balázs, Fekete Patrícia, Illés Adrián, Kerek Dávid, Krasznai Vilmos, Liber Ágoston, Tóth Dominik és Túri Péter keltik életre.
A történetről: Phileas Fogg vérbeli angol úriember, aki precíz napirend szerint éli az életét. Fogadást köt arról, hogy 80 nap alatt körbeutazza a földet, mert a menetrend szerint ez lehetséges. A világ azonban nemcsak a menetrendre hány fittyet, hanem Mr. Fogg terveire is: kezdetét veszi egy őrült utazás vonaton, hajón, lóháton, elefánton, jégvitorláson és számtalan kalandon keresztül.
A jegyek elérhetőek a trip.jegyx1 hálózatában 7900 FT és 11.000 HUF közötti értékben.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Varga Zsófia
A 6363 Gege nemrég apuka lett. Ez az új élet, új szerep ihlette a produkció legújabb számát is, amelyhez Regős Ábel rendezett klipet. Az operatőr Szűcs Gábor volt, Nagy Judit Borbála pedig a látványtervekért felelt.
A május 26-án elstartolt LAM Tones projekt legújabb részében IAMYANK valamint Simon Zsuzsanna és Bognár Benedek 8,5 perces elektronikus videóját élvezheti a nagyérdemű, amely kifejezetten a Light Art Museum aktuális kiállításán látható Guillome Marmin egyik alkotásához készült.