Újabb nemzetközi együttműködésben vesz részt Szebényi Dániel, a magyar zenész közreműködik az indiai basszusgitáros Mohini Dey hamarosan megjelenő szólóalbumán, azon a dalon is, amelyen Willow Smith énekel.
Ismét Budapestre érkezik Jonathan Roy

Két év után újra Budapestre érkezik Jonathan Roy, a kanadai énekes-dalszerző, aki ezúttal legújabb, Symphony of Doubts című lemezét mutatja be a magyar közönségnek. A tavalyi telt házas A38-as koncert után február 3-án ismét egy bensőséges, mégis elementáris erejű estére számíthatunk.
Roy saját történeteit, lelki utazásait osztja meg a közönséggel a színpadon. A Symphony of Doubts még mélyebbre visz. A lemez őszinte szövegei és nagyszabású dallamai új fejezetet nyitnak karrierjében, amivel nemcsak a kritikusokat, hanem egyre növekvő rajongótáborát is meghódította.
Pedig Jonathan útja a zenéhez nem volt egyenes. Egykor úgy tűnt, apja, az NHL-legenda Patrick Roy nyomdokaiba lép, és hokis lesz - ám a jég helyett végül a színpadot választotta. A döntés helyesnek bizonyult, hét nagylemezzel, több mint 120 millió Spotify-lejátszással és 300 millió YouTube-megtekintéssel ma már a legkarakteresebb kanadai dalszerzők egyike.
"Minden dal egy befelé vezető út, azt akarom, hogy az emberek azt érezzék, hogy nem csak hallgatják a dalokat, hanem átélik a történetet velem együtt." - mondja Jonathan.
"Nagyon fontos volt számunkra, hogy ezt az albumot a zenekarral készítsük el. Szerettük volna megörökíteni azt a csodát, ami a fellépéseink alkalmával történik, ahol mindenki érzi az energiát és közönséggel való kapcsolódást." - tette hozzá.
Aki szeretné átélni ezt a különlegesen intim, mégis felemelő koncertélményt, február 3-án az A38 Hajón csatlakozhat Jonathan Roy zenei utazásához. A koncertre a jegyértékesítés november 12-én, 10 órakor indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Nagy Kátya
Megjelent Gently da Spittah új száma, a Levegő, amely a hamarosan érkező MegPestesült álom című album első előfutára. A dal középpontjában az önvizsgálat, a létezés terhei és a függőségek különböző formái állnak.
Nagy öröm számomra minden olyan produkció, amelyek női alkotók kreatív összefogására épülnek. Így van ez az Éden-nel is, amelyben Metzker Viki, Miss Mood és Nagy Bogi közösen dolgoztak a dalon, a szövegen.




