Ismét Budapesten a holland indie csapat, avagy a Son Mieux

2025.02.08

November 2-án érkezik Budapestre Hágából az idén 10 éves Son Mieux, hogy egy felejthetetlen este során megtáncoltassák a Turbina Kulturális Központ közönségét.

A holland indie zenekar 2015-ben alakult Camiel Meiresonne vezetésével, azóta rengeteg koncertet tudhatnak a hátuk mögött, tavaly februári bulijuk után pedig idén visszatérnek Budapestre. Az élő fellépéseik jellegzetes erősségükké váltak, minden koncertjüket felejthetetlen ünneppé varázsolják a közönség és saját maguk számára egyaránt. A Son Mieux meghódította a legnagyobb holland fesztiválok nagyszínpadait, és egyértelműen felkerültek az európai fesztiváltérképre is. A Son Mieux a fesztiválokon túl több önálló turnén is túl van, Európa kulturális fővárosaiban, többek között Londonban, Berlinben, Hamburgban és Zürichben is teltházzal játszott, ahogyan tavaly Magyarországon is.

A hágai banda eredetileg Camiel Meiresonne szóló kísérletezése volt, aki szerette volna magát énekes-dalszerzőként is kipróbálni, több zenekaros, zeneszerzői múltja után. A Son Mieux végül a kísérletből egy sikeres zenekar, egy héttagú csapat lett, amely ellenállhatatlan hangzásvilágot teremt, és elegánsan szövi össze a ritmusokat a megható, történetközpontú dalszövegekkel, így teremtve meg egyedi indie hangzásukat.

Eddig megjelentettek két stúdióalbumot, valamint több kislemezt is, ezek közül a Tonight és a Multicolor a két legismertebb, ezek Hollandiában egészen a platina státuszig jutottak. 2024-ben megjelent This Is The Moment című dalukon Nile Rodgers működött közre, ami tovább emelte a zenekar hírnevét, mind a szakma, mind a közönség körében.

A Son Mieux egyre nagyobb figyelmet kap, ezt nagyban köszönhetik a koncerteken lévő hihetetlen energiáknak, így nem érdemes kihagyni a budapesti bulit. November 2-án a Turbina falai között kaphatja el a közönség a zenekart, amire a jegyeket február 7-én 10 órától lehet beszerezni a www.livenation.hu oldalon. 

sajtóanyag /// forrás: Nagy Kátya

A Partvonal Könyvkiadó gondozásában jelent meg Stéphane Garnier francia szerző egyik, az önfejlesztés könnyed, mégis elgondolkodtató, szokatlan módszereivel töltekező műve, Macskabölcsesség címmel.

Finy Petra írásaival régóta szemezgettem, a munkásságával való megismerkedést ultramarin regényével kezdtem. Petra édesapjától hallott az 1968-as élményeiről, aki erről a komor, ugyanakkor derűs időszakról igen színesen mesélt neki. Az ultramarin így lett egy tökéletes korrajz, amelyben megjelenik a Coca Cola, a klubélet, a szexuális szabadság, a...

A General Press kiadó által gondozott J. P. O'CONNELL írás egyfajta életkép a 20-as évek Olaszországáról. A történet szerint az angol Bella Ainsworth megnyitja a nagy álmát jelentő Hotel Portofino-t. A Riviérán található szállodába gyakran térnek be ugyancsak angol előkelőségek, akiknek nem csak bőröndjeik, de igényeik, elvárásaik, titkaik is...