Június 22. és 27. között rendezik meg a VIII. Óbudai Világzenei Hetet a KOBUCI Kertben, amely idén ingyenes nappal és kertmozival is bővül.
A fesztivál június 22-én kertmozival indul, amely a magyar népzenei hagyomány meghatározó alakja, Neti Sanyi előtt tiszteleg. Június 23-án ingyenes Világzenei Nyíltnapot tartanak, ahol fellép a Nóvé Soma és Ifj. Csoóri Sándor duó, valamint a MORDÁI zenekar.
Június 24-én a Budapest Klezmer Band és a Budapest Bár ad közös koncertet, Fekete László, a Dohány utcai Zsinagóga főkántora közreműködésével. Június 25-én Natacha Atlas és Samy Bishai Parallel Universe című műsorukat mutatják be.
Június 26-án Ferenczi György több formációja lép színpadra egy tematikus est keretében. A fesztivál június 27-én táncházzal zárul, a Csángálló és a Tokos Zenekar közreműködésével.
A programsorozat több mint 50 művészt vonultat fel, a magyar népzene, a balkáni, mediterrán és közel-keleti zenei hagyományok találkozásával. A rendezvény társadalmi partnere a Bátor Tábor Beats for Kids kampánya, a fesztivál az NKA támogatásával valósul meg.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Tamás Dorka