Zenélő Taxi néven rendhagyó zenei akció indul június 9-én Budapesten, egy kisbusz szállít utasokat a városban, miközben fedélzetén élő koncert zajlik.
Íme az Európa Könyvkiadó programjai a Könyvfesztiválon

Ezen a héten jubilál a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, hiszen harmincadik alkalommal gyűlnek össze írók, olvasók és kiadók a könyvek ünnepére. Az Európa Könyvkiadó számos szerzője is jelen lesz az eseményen, ahol a látogatók nemcsak új megjelenésekkel találkozhatnak, hanem különleges programokon és dedikálásokon is részt vehetnek.
A dedikálások sora már pénteken, október 3-án indul, amikor Pajor Tamás várja az olvasókat. Szombaton Kovács Krisztián, Bódis Kriszta és Háy János, vasárnap pedig többek között Konok Péter, Pikli Natália, Kovács Dominik és Viktor, valamint Rónay Tamás dedikálja köteteit a kiadó standjánál.
Különleges irodalmi csemegének ígérkezik Kadarkai Endre rendhagyó regénykóstolója Háy Jánossal, amelyre szombaton, október 4-én kerül sor a Wesselényi programteremben. A beszélgetésen Háy új regényének, A csokimikulásos lány születéséről, előzményeiről és titkairól hallhatnak a résztvevők - sokszor váratlan fordulatokkal, csokimikuláson innen és szavakon túl.
A vasárnapi programok sem maradnak emlékezetes pillanatok nélkül. A Ha jól telik a napod, jól éled az életed című beszélgetés során Hvang Borum: A könyvesbolt című kötetét ismerhetik meg az érdeklődők, amely egyszerre nyújt bepillantást a koreai mindennapokba és tart tükröt a világ bármely pontján élő olvasónak. A beszélgetőtársak között ott lesz Baksa Tímea fordító, valamint Bohár-Kovács Janka Korea-szakértő és meseterapeuta, akikkel Haász János író, szerkesztő beszélget.
Ugyancsak vasárnap várja a közönséget a Shakespeare-kvíz, ahol Pikli Natália és a Kovács ikrek (Dominik és Viktor) vezetésével mindenki próbára teheti tudását a drámaíró műveiből. A játék végén természetesen nyeremények is gazdára találnak - köztük Pikli Natália Shakespeare-kötete és további apró "Shak-lepetések".
A fesztivál ideje alatt az Európa Könyvkiadó standja az Aggházy teremben, az I. emeleten várja az olvasókat, akik itt találkozhatnak szerzőikkel, új kiadványokkal és egy inspiráló közösséggel, amelyet a könyvek szeretete köt össze.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Rátkai Zsófia
Új képzési programot indít a Sziget és a Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK), elstartolt a hellonext Steward program jelentkezése. A kezdeményezés célja, hogy fiatalok bevonásával erősítse a fesztiválok biztonsági és támogató rendszerét, miközben gyakorlati betekintést ad egy nagyrendezvény működésébe.
Az áprilisban megjelent, 33 számos Air 2 album és a május 2-i Budapest Park-koncert után újabb állomáshoz érkezik Co Lee és a WAVY kollektíva közös projektje. Július 10-én a budai hegyekben található Farkashegyi repülőtéren rendeznek egynapos, exkluzív lemezbemutató minifesztivált.




