Harmadszor lép fel Budapesten az A38 Hajón a maastrichti YĪN YĪN, hogy bemutassa legújabb, Yatta! című albumát. A kvartett 2017-es indulása óta a pszichedelikus funk, a globális groove-hangzás és az italo disco európai élvonalába tartozik, nemzetközi fesztiválokon és a legendás KEXP stúdiójában is bizonyították tudásukat.
Ilyen volt az Örökölt sors

Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors könyvéről sokaktól hallottam már, mégsem az általam érzékelt hype idején vettem kezembe, hanem akkor, amikor valóban megszületett bennem rá az igény. Számomra ez az időszak most jött el, amikor apai nagyapám élete a végéhez közeledik, és egyre erősebben foglalkoztat a családi múlt, valamint annak rám ható lenyomatai.
A könyv arra hívja fel a figyelmet, hogy az elakadásaink, a szorongásaink, az ismétlődő párkapcsolati kudarcaink okai sokszor nem kizárólag saját életünk eseményeiben keresendők. Felmenőink feldolgozatlan traumái, kimondatlan veszteségei és tabusított történetei bennünk élnek tovább. Például a háborúk depresszióként, a kötődési veszteségek visszatérő kapcsolati mintázatokként, az öngyilkos felmenők a nehéz időkben pánikként jelenhetnek meg. Mindeközben a hallgatás, a tabuként kezelt témák ellehetetlenítik az őszinte kapcsolódást önmagunkhoz és másokhoz...
Orvos-Tóth Noémi ebben a csodálatos könyvben transzgenerációs szemléletű önismereti útra invitálja az olvasót, amely során világossá válik: egyetlen ember sorsa sem érthető meg a családi múlt feltárása nélkül. A könyv nemcsak elméleti tudást ad, hanem gyakorlatias kérdésekkel, feladatokkal segít felismerni és oldani az örökölt érzelmi terheket, hogy tudatosabban, szabadabban élhessük tovább a saját életünket. Nem túlzás azt állítanom, hogy eddigi olvasmányaim közül ez a lenyűgöző könyv nyújtotta számomra a legnagyobb segítséget és a legerősebb kapaszkodót. Különösen szerettem, hogy rendkívül olvasmányos stílusban íródott, sok szemléletes példával és személyes történettel alátámasztva.Orvos-Tóth Noémi, örökre hálás leszek neked érte!
AMI VELEM MARADT, MINT GONDOLATISÁG: ERŐS SPOILER VESZÉLY!///
- Egy nagy költő, író vagy más művész ugyanannyit tudhat a lélekről, mint egy pszichológus, csak más nézőpontból közelíti meg a témákat.
- A szorongó anyák gyermekei - az eltérő idegrendszeri fejlődésük miatt - maguk is szenvedhetnek szorongásos tünetektől, figyelemzavartól, tanulási nehézségektől és kognitív problémáktól.
- Minél több elképzelése van a szülőnek arról, hogy milyennek kellene lennie a gyermekének, annál inkább csökken a gyerek szabad választási lehetősége.
- Sokan mondják, hogy a fiúknak nem szabad sírni, a hiszti a lányoknak való, ugyanakkor kiakadnak, ha a férj érzelmileg elzárkózik, és "hisztinek" nyilvánítja a nők fájdalmát...
- A gyerek tünetei mögött mindig a szülőt kell keresni.
- Az ikrek esetében külön figyelmet kell szentelni annak, hogy megtalálják saját énjüket és identitásukat, különben egész életükben kölcsönösen függő kapcsolatban élnek majd.
- Ami nem hagy minket nyugodni, azzal dolgunk van.
- Miért öröklünk különböző lelki dolgokat a felmenőinktől? Azért, hogy könnyebben túléljünk...
- A bántalmazástól nem "rendes", hanem sérült emberek leszünk.
- A magára hagyott gyermek lehet, hogy egy idő után felhagy a sírással és a segítségkéréssel, de megnyugodni nem fog.
- Lelki egészség = képesség a munkára + képesség a szeretetre.
- A fogantatásunktól számított első ezer napban dől el, mennyire leszünk képesek bízni, elhinni azt, hogy jók vagyunk, és hogy mások is jók.
- Van, hogy már az is elég, ha kimondunk dolgokat: ez megszüntetheti az elakadásokat.
- Ha egy téma generációkon keresztül titok, újra és újra fel fog bukkanni, amíg meg nem oldódik...
- Több dolog közös bennünk, mint amennyi elválaszt.
- Ha valaki túlságosan zárt vagy merev, az mögött gyakran a tomboló bizalmatlanság rejlik...
- A család mindig jelen van az életünkben. Lehet akármilyen messze, tudhatunk a tagjairól akármennyire keveset, sokat...
- A tökéletességre való törekvés gyakran egy mély elégtelenségérzésből fakad.
- Hosszú az út, amíg a racionális belátásainkat érzelmileg is át tudjuk dolgozni magunkon...
NEKED AJÁNLOM:
- Ezt a könyvet mindazoknak ajánlom, akik érzik, hogy életükben visszatérő elakadásokkal, szorongással, párkapcsolati vagy önértékelési nehézségekkel küzdenek.
- Azoknak, akik nyitottak arra, hogy ezek okait ne csak saját történetükben, hanem családjuk múltjában is megkeressék.
- Sokat adhat azoknak, akik épp egy veszteség, krízis, életforduló idején vannak.
- Ajánlom szülőknek - különösen érzékeny, szorongó vagy túlzott elvárásokkal küzdő szülőknek -, valamint segítő foglalkozásúaknak, pedagógusoknak, alkotóknak is, akik mélyebben szeretnék érteni az emberi lélek működését.
IDÉZETEK A KÖNYV HANGULATÁBÓL: ERŐS SPOILER VESZÉLY!//
"Tanult, aztán dolgozott, majd még többet dolgozott, megszállottan, hogy ne legyenek üresjáratok." (58 oldal)
"Minél inkább megreked a szülő a gyászában, minél nehezebben engedi el a halott gyermekét, annál jobban torzul a viszonya az életben maradottakkal is." (65. oldal)
"A hozzánk közel állóktól elszenvedett interperszonális traumák - melyek legtöbbször folytatólagosan történnek - hatalmas pusztításra képesek. Megmérgezik az egészséges személyiségfejlődést, generációkra szétszaggathatják a bizalom érzését, eltávolíthatják egymástól a családtagokat, sejtszinten kódolhatják a gyanakvás, a kötődésképtelenség érzéseit, és tönkretehetik az érzelmek egészséges szabályozásának képességét." (111-112 oldal )
"A bántalmazás és az elhanyagolás gátolja a homloklebeny fejlődését, ezért az érintettek még felnőttkorukban sem lesznek képesek megfelelően szabályozni a feszültségeiket. Ingerlékenyebbek, lobbanékonyabbak lesznek, mások számára jelentéktelen események is extrém módon kibillentik őket az egyensúlyi állapotból." (135. oldal)
Értékelés (hat pont/szív a maximum): 💛💛💛💛💛💛
(6/6)
Szerző: Orvos-Tóth Noémi
Cím: Örökölt sors
Oldalak száma: 288
Kiadó: Jelenkor
Kiadás éve: 2022, 2025
szerző: Hatos Niki
Május 28-án újra felcsendülnek a '80-as és '90-es évek slágerei a Katona József Színház és a Budapest Park közös produkciójában. A nagysikerű műsor az Európa Kiadótól a Neotonig, az LGT-től az Omegáig, a Bikini, Republic, valamint Cseh Tamás, Charlie és Hobo ikonikus dalait idézi meg.
A Vígszínház első nagy dobása, Alexandre Bisson Az államtitkár úr című bohózata, 130 év után is képes lekötni a közönséget. A darab középpontjában egy magas rangú államférfi áll, aki előléptetéssel "fizet" a feltörekvő tisztviselők nőrokonaiért - ám egy nap ő is szívügybe keveredik.




