Ilyen volt az Egy csapásra 30

2025.07.25

Hazánkban a Kossuth kiadó gondozásában, Medgyesy-Töreky Flóra fordításával jelent meg  Amy Lea - Woke Up Like This - Egy csapásra 30 írása. A 40 fejezetből álló történet laza, szellemes párbeszédekkel építkezik, az eseményeket elsősorban Char szemszögéből követjük. Ez pedig komoly belső vívódásokat jelent, amelyek által nyomon követhetjük, hogy Char mennyire sokat fejlődik az út során. A félénk, mindent kézben tartok lányból bátor, 'élj a mának' típusú nő lesz a könyv végére.

A rom-com írás eszembe juttatta a Hirtelen 30 című filmet. Ez köszönhető annak, hogy a kilencedik fejezetig a középiskola falai között járunk, majd egycsapásra főhősünk harmincas éveiben landolunk.

Charlotte "Char" Wu egy precíz végzős, aki mindig mindent irányít. J. T. Renner egy dögös pimasz srác, akiért mindenki odavan. Nem az én stílusom az ilyen fajta regény, de végig lekötötte a figyelmem, gyorsan haladtam vele. Kicsit vissza repültem vele a tinédzser éveimbe.

Az olvasás során olyan témákkal foglalkozhatunk, mint a felnőtté válás, a megfelelési kényszer, az identitás (nem nemi), a jövőtől való félelem, az útkeresés, vagy éppen a félreértések.

AMI VELEM MARADT, MINT GONDOLATISÁG: ERŐS SPOILER VESZÉLY!///

  • A jelen megélése kulcsfontosságú, nem szabad siettetni az időt. Mindent meg kell élnünk! A ma legalább annyira fontos, mint a "mi lesz holnap".
  • Ha problémába ütközünk, nem szabad elmenekülnünk előle, mert az csak újabb feladatokat, újabb sebeket okozhat.

NEKED AJÁNLOM:

  • Elsősorban tiniknek és fiatal felnőtteknek javaslom.
  • Ha szereted a vidám tinédzser-, romantikus regényeket egy kis időutazás csavarral.
  • Ha nehéz olvasmányok után könnyedebb írásra vágysz.

IDÉZETEK A KÖNYV HANGULATÁBÓL: ERŐS SPOILER VESZÉLY!///

"Lehet, hogy felnőttnek lenni nem más, mint próbálkozni és remélni a legjobbakat." (157. oldal)

"A stressz kilencven százaléka elkerülhető tervezéssel és előrelátással." (204. oldal)

"Nem lehetsz te a nap minden ember számára anélkül, hogy előbb-utóbb ki ne égnél." (242. oldal)

Értékelés: 5/6
Szerző: Amy Lea
Fordító: Medgyesy-Töreky Flóra
Cím: Woke Up Like This - Egy csapásra 30
Kiadó: Kossuth
Oldalak száma: 305
Kiadás: 2025

szerző: Denke - Richter Georgina
szerkesztő: Hatos Niki

Az 1868-ban alakult Athenaeum több műfajban is igényes, változatos témájú műveket kínál, hazai és külföldi szórakoztató irodalmat és ismeretterjesztő köteteteket jelentet meg. Ősszel is minőségi kiadványokkal készülnek az olvasók számára. Íme a kínálat:

A hazai popszíntér egyik legsikeresebb duója, a VALMAR ismét az Arénába készül. Marics Peti és Valkusz Milán december 28-án nagyszabású show-val zárja az évet a Papp László Budapest Sportarénában.