Ilyen volt az Alvilági románc 1. – Brutal Prince

2025.07.26

A Kossuth kiadó gondozásában, Ladányi Klára fordításával jelent meg Sophie Lark Alvilági románc 1. – Brutal Prince című alkotása, amelynek első oldalain a Galló és a Griffin családdal ismerkedhetünk meg, rajzolt formában. A könyvet végig kíséri a szereplők grafikus ábrázolása. A 30 fejezetből álló írás extrája még egy QR-kód is, amely egy zenei lejátszási listához vezeti el az olvasót.

Ez a mű a Brutal Birthright sorozat első része, amely több maffia családot mutat be, miközben a különböző részek kapcsolódnak egymáshoz. A könyvek borítója utal egy adott témára, szituációra, a Brutal Prince fedőlapján sem véletlenül eper az eper.

A dark romance, spicy, ellenségekből – szeretők típusú történet hamar beindul, folyamatosan fogva tart. Az egész azzal kezdődik, hogy Aida Gallo (olasz maffia) véletlenül felgyújtja a Griffin (ír maffia) könyvtárat, ez pedig elindít egy olyan lavinát, melynek következménye, hogy csak akkor lehet béke, ha a két család kompromisszumot köt. Így születik meg a kényszer házasság Aida és Griffin között. Aida egy igazi vadóc, akit Callum megpróbál betörni. Aidat nem kell félteni, mindent megtesz annak érdekében, hogy bosszantani tudja Callumot. A történet folyamán mind a két szereplő sokat fejlődik, Aida megtanul bízni és felelősséget vállalni, míg Callum elengedi a merev kontrollt, megnyílik érzemileg.

Az olvasás során olyan témákkal foglalkozhatunk, mint a családi rivalizálás, a házasság, a dominancia, a maffia családok közötti hatalmi harcok, a lojalitás és az egyéni szabadság.

Szerettem ezt a könyvet, igazán laza és izgalmas. Kíváncsian várom, hogy mit hoz majd a sorozat következő része.

AMI VELEM MARADT, MINT GONDOLATISÁG: ERŐS SPOILER VESZÉLY!///

  • A bizalomért időnként nagyon-nagyon meg kell harcolni.
  • A szenvedély, a vonzalom, vagy inkább a hatalmi játék uralja a maffia viszonyokat?
  • Mennyire működik a saját kapcsolatainkban a kölcsönösség?
  • Képes vagyok megváltozni valakiért?
  • A kényszerűségből kötettett házasságok tényleg végződhetnek happy enddel?

NEKED AJÁNLOM:

  • Mindenképpen 18 éven felülieknek javaslom figyelmébe.
  • Azoknak ajánlom, akik szeretik a pörgős, feszültséggel teli romantikus regényeket, ahol a szereplők nem csak egymással, hanem a múltjukkal és családi kötelezettségeikkel is megküzdenek.
  • Azoknak javaslom, akik szeretik az erős női szereplőket.

IDÉZETEK A KÖNYV HANGULATÁBÓL: ERŐS SPOILER VESZÉLY!///

"Ha fenyegeted, amit építünk, vagy veszélyezteted a család bármelyik tagját, aznap éjjel hajtottad álomra utoljára a fejedet." (88. oldal)

"Ha Aida egy szikla, akkor én a kibaszott óceán vagyok. Újra és újra nekizúdulok majd, kavicsonként koptatom meg, amíg szét nem töröm, és el nem nyelem egészben." (72. oldal)

"A füléhez teszem az ajkamat, és belesúgom:– Akarsz engem, Cal?
– Nem akarlak téged – nyögi rekedt hangon. – Szükségem - van rád." (
126. oldal)

Értékelés: 5/6
Szerző: Sophie Lark
Fordító: Ladányi Klára
Cím: Alvilági románc 1. – Brutal Prince
Kiadó: Kossuth
Oldalak száma: 259
Kiadás: 2024

szerző: Denke - Richter Georgina
szerkesztő: Hatos Niki

Wagner Emil legújabb dala, a Függöny Szavak egy mélyebb érzelmi állapot kifejeződése. A szerző saját élményeiből merítve alkotta meg a számot, amely a "minden rendben" válasz mögötti valódi érzéseket tárja fel. A dal szövege és hangulata azt az érzést közvetíti, amikor a külső mosoly mögött belső feszültség és megélt fájdalom húzódik meg. Emil a...

Közel két év várakozás után ismét friss dallal jelentkezett a Tankcsapda. A debreceni rockzenekar idén nyáron különleges formában turnézik: Lukács Laci és Fejes Tomi mellé minden koncerten csatlakozik egy-egy ismert hazai gitáros, és a stúdióban is összesen kilenc vendégzenész segíti az új album munkálatait.