Három évnyi közös ötletelés, kísérletezés és éjszakába nyúló stúdiózás után megjelent az Artúr Rambo első nagylemeze, Az élet a legjobb. A friss anyag nem akar egyetlen műfajhoz igazodni: humor, játékosság, mélység és szabadon csapongó kreativitás keveredik benne - pontosan az a sajátos elegy, amely miatt az Artúr Rambo az utóbbi évek egyik...
Ilyen volt A Szörfház

A tengerparti Szörfház első pillantásra egy paradicsom, egy csodálatos menedék, ám az idill mögött sötét titkok lappanganak. Bea érkezése után kiderül, hogy egy évvel korábban ugyanitt nyomtalanul eltűnt egy nő, a rejtély megfejtése persze könnyedén veszélyes küldetéssé válhat...
Lucy Clarke könyve 70 rövid fejezetből épül fel, két idősíkon (jelenben és egy évvel korábban) futó történetszálakkal, több szemszögből (Savannah, Bea) kibontva. Főhősünk, Bea szimpatikus volt számomra, egyből megkedveltem, pedig rendkívül naiv és befolyásolható karakter. Bár könnyen ki lehet találni, ki áll a dolgok mögött, azért a kiadvány tartogat kisebb meglepetéseket.
Az egzotikus környezettel, a tengerparti házzal, a hullámokkal és a napfénnyel a történet vizuálisan és érzékileg is erős élményt nyújt, különösen azoknak, akik, hozzám hasonlóan, rajonganak a vízért. Imádtam a leírásokat, ahogyan a vízpart kinéz, ahogy hullámzik, ahogy sodor, ahogyan zúg...
A nagyobbnak ígért csavarok számomra nem hozták el a hatalmas meglepetést, "wow" érzést, de ettől függetlenül a regény működik. Gyorsan lehet vele haladni, könnyed, de kisebb fokú feszültséggel átitatott olvasmány. Nem mehetek el amellett, hogy a 21. Század kiadó keménytáblás formátumai a hazai könyvpiac legigényesebb kiadványai közé tartoznak. Szeretem a kezemben tartani őket.
AMI VELEM MARADT, MINT GONDOLATISÁG: ERŐS SPOILER VESZÉLY!///
- Csodálatos, amikor néhány barát összefog, és a semmiből képesek valami csodálatosat létrehozni.
- Nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki merjen mindent újrakezdeni – ez valóban tiszteletreméltó lépés.
- Előfordul, hogy a szavak egyszerűen csak kibuknak belőlünk, és nem úgy adjuk át a mondandónkat, ahogy eredetileg szerettük volna.
- Fontos, hogy mindenki találjon időt a kikapcsolódásra, a problémák elengedésére. A legjobb az lenne, ha ez mindennap megvalósulna.
- Óriási különbség van a szeretet és az irányítás között.
- Ha úgy érezzük, hogy valami nincs rendben, nem szabad félresöpörnünk ezt a megérzést. Akkor sem, ha nem akarjuk, hogy igaz legyen, előbb-utóbb kiderül: nem tévedtünk...
- Ami két ember között zajlik, azt kizárólag ők érthetik. Mi általában csak az egyik oldalt látjuk. Van, hogy tévesen...
NEKED AJÁNLOM:
Azoknak az olvasóknak javaslom, akik kedvelik a könnyedebb thrillereket, és nem vágynak vacogtató rettegésre.
IDÉZETEK A KÖNYV HANGULATÁBÓL: ERŐS SPOILER VESZÉLY!///
"Ne nézz vissza. Egy másodpercre se. Ne hagyd, hogy beszenyezze az életed, Bea. Könyörgök neked: ne ruházd fel azt az embert a hatalommal, hogy megtehesse." (38. oldal)
"- Nem tudok nem arra gondolni – folytatja Marnie elgondolkodva -, hogy ha ilyen messzire mész, hogy magad mögött hagyd a régi életed, akkor van valaki, aki jó okot szolgáltatott rá." (138. oldal)
"Néha hazudnod kell önmagadnak, hogy együtt tudj élni magaddal." (376. oldal)
Értékelés: 4/6
Szerző: Lucy Clarke
Cím: A Szörfház
Kiadó: 21. Század
Oldalak száma: 380
Kiadás: 2025
szerző: Hatos Niki
A killing spree kislemez tegnap vált teljessé az i'm not her megjelenésével - egy olyan dallal, amely a felismerés pillanatát fogalmazza meg: hogy a gyász, a káosz, a toxikus körök és az önvédő távolságtartás után végül tényleg sikerül meghaladni önmagunkat. A hatszámos EP stációról stációra kíséri végig a szakítás utáni érzelmi hullámvasutat, a ...
Mi történik, amikor a midwest emo érzelmi mélysége és a magyar alternatív zene szövegközpontú líraisága találkozik egymással? Hát más nem, minthogy megszületik a zuzmo - egy fiatal zenekar, amely a baráti próbatermi jamelésből az utóbbi időszak egyik legizgalmasabb új hangjává nőtte ki magát a hazai indie színtéren.




