Ilyen volt A háló mögött

2025.07.25

Hazánkban a Művelt Nép Könyvkiadó gondozásában, Lévai Márta fordításával jelent meg Stephanie Archer - Behind a net - A háló mögött írása. A 70 fejezetből álló, váltott szemszöggel építkező (Pippa Hartley és Jamie Streicher) könyv a Vancouver Storm sorozat első kötete.

A cselekmény gyorsan beindul, hamar elsodornak az események. A könnyed stílus gyorsan olvastatja magát. Kifejezetten tetszett, nagy élmény volt számomra, hogy mennyire szépen fejlődnek a főszereplők, a karakterek. Utunk a mélységből a magasság felé vezet.

Pipa és Jamie ugyanazon középiskolába jártak, mind a ketten éreztek valamit a másik iránt. Egy asszisztensi állással kezdődik minden…
Pipa megtanul bízni magában, elhiszi, hogy tehetséges, nem hagyja, hogy porba tiporták. Jamie fél elköteleződni édesanyja betegsége, illetve egy múltbeli szakítás miatt, viszont ahogy felismeri, hogy szereti Pippát, egy ponton beismeri magának, hogy igenis megérdemli, hogy boldog legyen.

A romantikus olvasmány során olyan témákkal foglalkozhatunk, mint a szerelem, a karrierépítés, a pánikroham, a megfelelés, a gondoskodás, a felelősségvállalás.

AMI VELEM MARADT, MINT GONDOLATISÁG: ERŐS SPOILER VESZÉLY!///

  • Feladhatjuk-e a szerelmet azért, mert azt hisszük, hogy egy korábbi szakítás miatt tönkretettük valaki életet, karrierjét?
  • Csak azért, mert valaki ezt mondta nekünk, nem szabad elhinnünk, hogy kevesebbet érünk, hogy nem vagyunk elég jók. Hinnünk kell magunkban!
  • A céljainkért mindig érdemes küzdenünk.
  • Fontos, hogy elengedjük a korlátozó régi berögződéseket, hogy nyissunk az új dolgok felé.

NEKED AJÁNLOM:
Mindenféleképpen a tizennyolc év felettieknek ajánlom, mert rengeteg benne az intim jelenet. Néha már kicsit sok is, egyik ágy jelenet követi a másikat.

IDÉZETEK A KÖNYV HANGULATÁBÓL: ERŐS SPOILER VESZÉLY!///

"Furcsa éberség fog el, és valami felszikrázik bennem. Bárcsak igazán beleláthatnék a fejébe." (139. oldal)

"Azt a lángot táplálom a mellkasomban, és időnként újabb tűzifát dobok rá, hogy még fényesebben ragyogjon a tűz." (272. oldal)

"Ettől a számtól mindig erősebbnek érzem magamat, mint aki irányítása alatt tartja az életét." (301. oldal)

Értékelés: 5/6
Szerző: Stephanie Archer
Fordító: Lévai Márta
Cím: Behind a net - A háló mögött - Egy grumpy sunshine hokirománc
Kiadó: Művelt Nép
Oldalak száma: 437
Kiadás: 2024

szerző: Denke - Richter Georgina
szerkesztő: Hatos Niki

Wagner Emil legújabb dala, a Függöny Szavak egy mélyebb érzelmi állapot kifejeződése. A szerző saját élményeiből merítve alkotta meg a számot, amely a "minden rendben" válasz mögötti valódi érzéseket tárja fel. A dal szövege és hangulata azt az érzést közvetíti, amikor a külső mosoly mögött belső feszültség és megélt fájdalom húzódik meg. Emil a...

Közel két év várakozás után ismét friss dallal jelentkezett a Tankcsapda. A debreceni rockzenekar idén nyáron különleges formában turnézik: Lukács Laci és Fejes Tomi mellé minden koncerten csatlakozik egy-egy ismert hazai gitáros, és a stúdióban is összesen kilenc vendégzenész segíti az új album munkálatait.